Akkor kezdjünk neki!

Nehéz dolog elsőnek lenni. Egy kézilabdás honlap szerkesztőiként (és gyerekkorunk óta mániákus sportrajongóként) az elmúlt években jópár meccsen, világversenyen végignézhettük, mekkora feladat ez, és hol örültünk a győztessel, hol szomorkodtunk a vesztessel.

Most viszont egy úgyszintén nagyon izgalmas vállalkozásba fogtunk: úgy döntöttünk, útinaplót nyitunk. Legyen hát az első bejegyzésünk egyfajta próbálkozás, aztán bízzunk benne, hogy lassacskán ebbe is belerázódunk!

Az idei világbajnokság olyan messzi helyszínre szólít minket, ahol eddig még talán álmunkban sem jártunk, és ezen utazás élményeit, emlékeit szeretnénk itt megosztani szeretteinkkel, barátainkkal, ismerőseinkkel, és persze azokkal is, akikkel eddig csak az éteren keresztül voltunk kapcsolatban a handball.hu-n keresztül.

Utazásunk hivatalosan december harmadikán indul, és huszonkettedikén, a karácsony előtti lótás-futás véghajrájában zárul. Persze ezek csak a formalitások, mindez már réges-régen elkezdődött…

… 2006 áprilisában, amikor mi már a decemberi svédországi Eb-re tervezgettük az utunkat, jött a hír, hogy az akkor még oly’ távoli 2009-es vb rendezésére Dánia mellett Kína pályázik, majd előbbi visszalépését követően, egyetlen indulóként az ázsiaiak „vitték” a hazai olimpia után a világbajnokságot is. Akkor már nagyokat bosszankodtunk, milyen rossz, hogy nem lehetünk majd ott, és így ment ez egészen a tavalyi – az utazás és kalandok miatt annyira jól sikerült – macedóniai kontinenstornáig. Akkor még ugyan félve, de egyikünk óvatosan felvetette: mi lenne, ha mégse tekintenénk kategorikusan lezártnak a Kína-témát, hanem elindítanánk a vezérhangyát…

A kis hangya pedig útnak indult, és mivel a hangya nagyon pici állat, így neki előbb kellett startolnia, mint nekünk, akik ezzel fizikálisan ráértünk decemberig. Elméletben ez jól hangzik, a gyakorlatban viszont közel sem volt ilyen egyszerű a helyzetünk. Mint azt sokan tudjátok, nekünk a handball.hu nem az állásunk, ez egy – reméljük, jó értelemben vett – amatőr honlap, amit a szeretetünkkel és lelkesedésünkkel tartunk fenn (na meg persze a privát munkánkkal megkeresett pénzzel, erről a családunk tudna bőven mesélni – ugye, Család?).

Vagyis kezdődhettek az évek óta már rutinból menő számolgatások.

1. Mennyi szabadnapot is kell a munkahelyünkön tartalékolni a vb-re? Tizenötöt? Nem baj, majd maximum idén is megérti mindenki, hogy kimarad a nyári üdülés, kimaradnak a hosszú hétvégés pihenések, nem nagy ügy! A kollégák is szeretnek helyettünk dolgozni, ha már a nyári hőségben mi az irodában főttünk, míg ők valahol egy vízparton.

2. Mennyibe is fog nekünk mindez kerülni? Ja, hogy idén sem veszünk új tévét, ebben az évben sem lesz kifestve a lakás? Nem baj, majd Kínából hozunk szép faliszőnyegeket, amik eltakarják az eltakarandót!

És persze folytathatnánk a már lerágott csontként szemünk előtt lebegő témák további taglalását, de ettől ezúttal megkímélünk Benneteket.

Az idő előre haladtával egyre mániákusabban vetettük bele magunkat a részletekbe, mígnem azon kaptuk magunkat, hogy már ki is jelentettük: egy életünk, egy halálunk, kint leszünk a vb-n!

Mindehhez nagy segítséget kaptunk júniusban a Magyar Rádió tudósítójától, Lantos Gábortól (még egyszer is köszönjük!), aki felhívta a figyelmünket a Finnair légitársaságnál épp promo-akcióban futó repülőjegyekre, melyeket pár napig az eredeti ár töredékéért lehetett megvásárolni. A stábból utazni akaró négy főből hárman ekkor már fixen rá tudtunk bólintani az útra, a jegyek pedig már landoltak is a zsebünkben. Pahának szeptemberig kellett várni a munkahelyén a válaszra, tud-e csatlakozni hozzánk, és ha igen, mikor, de szerencsére zöld utat kapott ő is, így a kint létünk nagy részét vele tölthetjük.

A többi már egyszerűbb volt, leszámítva az olyan apró momentumokat, mint hogy a szálláselőlegünk több mint egy hónapig bolyongott az éterben, míg végre a helyi ingatlanközvetítő a számláján tudhatta. Vagy éppen azt, hogy az indulásunk előtt kerek egy héttel csütörtökön ugyanez a közvetítő dobott ránk egy e-mail-t, miszerint most tudta meg, hogy a nekünk kiadott lakást egy hónappal ezelőtt eladta a tulajdonosa, de ne aggódjunk, mire egy hét múlva megyünk, lesz másik lakásunk. Hurrá.

Úgy döntöttünk, ilyen kis dolgok nem zavarhatják meg a nyugalmunkat, majd csak lesz valahogy! Egyedül már csak a hétfőre ígért vízum-átvétel vár ránk a követségen, aztán csütörtökön Helsinki érintésével útra kelhetünk Sanghajba.

Ha addig lesz még időnk, mesélünk még a részletekről, ha nem, akkor december 4-én már Szucsouból hallhattok felőlünk!

Addig is szurkoljunk a lányoknak, hogy minden rendben zajlódjon a felkészülés hátralévő részében, már kint, Kínában!