Másnap ugye meccsnap volt, tehát sok érdekeset nem tudok elmondani. Vagyis azért mégis: a csarnokból kilépve fogtunk egy taxit, akinél egy sarok után már 900 dináron állt a taxióra. Ez azért is volt érdekes, mert a teljes útra 400-500 dinárt szoktak felszámolni. Azonnal mondtuk neki, hogy álljon meg, mert nem vagyunk hülyék, majd fizetés nélkül távoztunk. Kicsit azért berezeltünk, hogy hívja a haverjait, akik majd jól összevernek minket, így a tükörjégen rohantunk a legközelebbi forgalmas kereszteződésig... Egy kedves trafikos hölgy hívott nekünk taxit, aki 500 dinárért haza is vitt minket. Utána már csak arra volt erőnk, hogy a házunkhoz közeli pizzéria kínálatát kipróbáljuk.
Vasárnap ért véget az Európa-bajnokság, és a magyar lányok egy gyönyörű bronzéremmel ajándékoztak meg minket. A meccsek előtt Totya is visszaérkezett közénk, aki egy kiváló koncertélményen volt túl. Szegényke a koncert után közelebbről is megismerkedett egy autó motorháztetőjével, de szerencsére nem szenvedett maradandó károsodást. Így legalább szuper képeket tudott lőni a bronzmeccsen, illetve az Eb-döntőn.
Felfokozott állapotba kerültünk a meccsek után. Egyértelmű volt, hogy ünnepelnünk kell. Miután kifosztottuk a közeli benzinkút teljes kínálatát, belevetettük magunkat a buliba. Ordított Halász Judit és a nyolcvanas évek slágerei. Elmaradhatatlan volt a montenegrói és a spanyol himnusz többszöri meghallgatása (ezek a társaság kedvencei), meg persze több másik országé is. Muszáj volt már táncolni is - egészen éjjeli kettőig, mert hogy ugye hétfőn délelőtt tízre volt megbeszélve a start.
Jelentem, szerencsésen hazaértünk ezután a frenetikus két hét után. Mi mást is mondhatnék? Jövőre, Veletek, ugyanitt!!!