Az apropót a tavalyi nem túl sikeres Eb-szereplés, és az abból következő vb-selejtezőre kényszerülés adta. A herningi sorsoláson a legnehezebb ellenfelek egyikét kaptuk Németország személyében, gondoltuk ezt annak ellenére, hogy ők még csúnyább eredménnyel zárták a kontinenstornát.
Már akkor eldöntöttük, hogy természetesen a kinti mérkőzésre is elmegyünk. Bíztunk benne, hogy nem az ország legtávolabbi pontjára jelölik ki a helyszínt. Titkon Lipcsében reménykedtünk (oda már „csukott szemmel” eltalálnánk), végül Balingen kisvárosa kapta meg a selejtező rendezésének jogát.
Utazó hármasunkhoz ezúttal fotós barátunk, Lendvai Robi csatlakozott, az utazáshoz szükséges gépjármű is az ő kombi Opel Astrája lett. Ő vetette fel korábban, mi lenne, ha Svájcban szállnánk meg előző nap. Jó ötletnek tűnt, munkahelyi lehetőségeinek köszönhetően pedig hamar le is foglalt két szobát a zürichi Ibis hotelben. A mérkőzés utáni éjszakára pedig Friedrichshafent választottuk.
Szombaton hajnali 4 órakor indultunk. Én, szokásomhoz híven – főleg most, egy átbulizott éjszaka után érkezve – igen hamar bealudtam, már bőven Ausztriában jártunk, amikor hosszabb időre is sikerült már magamhoz térnem. Nagyjából délután 4-re érkeztünk meg Zürichbe a szállodához, ahol nem sokat időztünk, némi energizáló folyadék és szilárd táplálék bevitele után nyakunkba vettük a várost, kihasználva azt a pár órát, melyet ebben az országban és városban van szerencsénk eltölteni.
Rövid gyaloglással elértük a zürichi főpályaudvart, ahol Robival készítettünk pár képet az ott fellelhető vonatokról, majd a Limmat folyó mentén haladva értük el a Zürichi-tavat. Útközben betértünk egy török kebaboshoz, ahol nagyon finom és termetes adag kebabot ettünk elviselhető áron. A szálloda felé visszakanyarodva még bementünk egy szupermarketbe, ahol vásároltunk enni- és innivalót, majd tempósan igyekeztünk haza, ugyanis kezdtünk nagyon elfáradni. Hosszú volt már a nap, hamar eljött a takarodó.
Másnap reggel 8 órakor ébredtünk, 9-kor már útnak is indultunk Balingenbe. Zürich elhagyása kicsit nehézkesre sikeredett, mert a GPS által javasolt útvonal felújítás miatt le volt zárva, és sokáig mindenáron ugyanoda akart visszaküldeni. Végül beletörődött a sorsába, és fél óra bolyongás után kitaláltunk a városból, majd következett az előző napihoz képest egy laza, 3 órás autózás. Dél körül parkoltunk le a Sparkassen Arénánál, majd elsétáltunk egy közeli út menti, hangulatos kerthelyiséggel rendelkező vendéglőhöz. Itt töltöttük el a következő 4 órát, ez idő alatt megkóstoltunk néhány italkülönlegességet, úgymint pálinka és sör, illetve végre ettünk normális áron finom, meleg ételt. Fosatós uborkával nem találkoztunk, viszont a salátáinkban volt valamilyen csíra, amelyről hétfőn már az itthoni híradásokban értesültem, hogy szintén necces lehet. Egyelőre nincs gond...:-)
Bő két órával a mérkőzés előtt érkeztünk meg a csarnokhoz, mely nem volt túl nagy, viszont nagyon kulturáltan nézett ki. Internet volt, bár a sebességtől azért nem voltunk mindig elájulva, a fényeket pedig gyakorlatilag az ablakokon át beszűrődő napsütés szolgáltatta.
A mérkőzés adott bőven témát a csarnoktól a második éjszakánknak szállást adó friedrichshafeni panzióig, mely többek között a falon lógó festményeknek köszönhetően nem volt olyan megnyerő külsejű, mint a zürichi hotel, de a célnak végülis megfelelt. Egy gyors kajálás és sörözés után kis beszélgetéssel zártuk a napot.
Hétfőn reggel elhagytuk a szállást, és bementünk a városközpontba, illetve a Bodeni-tó partjához. Megnéztük a Zeppelin múzeumot, mely nemcsak e fura közlekedési eszköz történetéről szólt, hanem autók, vonatok és hagyományos repülök is voltak benne. Míg a lányok bevásároltak a szupermarketben, Robival ettünk közepesen jófajta büfés pizzát a sétálóutcában. Dél körül indultunk haza, a német-osztrák határnál előbbi oldalon félreállítottak minket útlevél- és a kocsi papírjainak ellenőrzése céljából. A hazaút meglehetősen kánikulaira sikeredett, folyamatosan 30 fok körüli külső hőmérséklet volt Ausztriában. Az időjárás végig nagyon kegyes volt hozzánk, esővel is csak visszafelé, Tata környékén találkoztunk.
Én voltam a legszerencsésebb, már fél kilenckor otthon voltam. Jó kis túra volt! A következő blogbejegyzésünk még Brazília előtt fog íródni. Hogy miről, az egyelőre maradjon titok…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése