Elő-Brazília Umagban

Következő úticélunk a horvátországi Umag volt, ahol az ifjúsági és felnőtt strandkézilabda Európa-bajnokságot rendezték. Az esemény utolsó két napjára utaztunk el ezúttal négyen, hiszen Judit családi esemény miatt nem tudott velünk tartani.

A túrának pénteken hajnali, vagyis inkább éjjeli 1 órakor vágtunk neki Pahával és Totyával, és viszonylag sima út után (csak egy kiégett kamion okozott némi időkiesést) nagyjából reggel 8.30-ra meg is érkeztünk Umagba, a szállás elé. Ott már Balaggio várt minket, aki külön autóval érkezett, mivel az esemény után még tovább utazgatott ide-oda. Mivel a szállást még nem lehetett elfoglalni, célba vettük a tengerpartot, ahol a négy pályát felállították, és még volt idő egy kis csobbanásra, kávézásra a magyarok 10 órás mérkőzése előtt.

A környék egyébként lenyűgöző, a víz csodaszép és tiszta, lagúnák, ősfenyők, meg ami kell. Meg is állapítottuk, hogy kicsit olyan, mint a Balaton, csak nem látni a túlpartot. Nagy problémát jelentett viszont az óriási hőség, ami a strandkézi pályákon csak felerősödött, és az ember még akkor se tudott folyamatosan egy meccsnél tovább kint lenni, ha percenként kenegette és locsolgatta magát. Megnyugvást jelentett viszont a pályáktól 50 méterre lévő sajtóközpont, azaz "üvegkalitka", ahogy mi hívtuk, hiszen azt három klíma is hűtötte, ami nagyon jóleső érzés volt. A pályák egyébként alapvetően teniszpályák, amiket homokkal borítottak be az esemény idejére. Itt minden évben komoly ATP tenisztornát rendeznek, amelyre a világ legjobbjai neveznek.

A délelőtti és délutáni meccsek között végre elfoglalhattuk a szállásunkat, ami minden igényt kielégített, klimatizált plazma tévés szösszenet volt, ráadásul pár perc sétára volt csak a pályáktól. Az esti mérkőzések után már csak a Paha által elkészített vödrös frissítő elfogyasztása, illetve egy éjjelig tartó beszélgetős lazulás volt a program.

Másnap 11-re mentünk le a pályákhoz, ahol délután kettőig izzadtunk, majd eldöntöttük, hogy elsétálunk Umag főterére, ahol egy torony és egy templom is található, és ami egy félsziget csücskén fekszik. Nagyjából negyven perc alatt el is értünk a helyszínre, és nyugodtan mondhatom, hogy a hőség ezalatt érte el a csúcsfokát, gyakorlatilag alig kaptunk levegőt. Jó volt egy kicsit lazulni a templom hűvösében... Mivel már nagyon éhesek voltunk, gyorsan kerestük egy kajáldát, ami ráadásul egy tengerparti teraszon kapott helyet. A többiek biztosra mentek, én viszont ki akartam próbálni valami helyi ételt, és sajnos véletlenül beválasztottam valamilyen polip alakú izét, ami egyébként tintahal volt.

Miután mindent felfaltunk azon okoskodtunk, hogy hogy juthatunk vissza a leggyorsabban Stella Marishoz, az Eb helyszínére, mert már nem sok időnk volt, ezt a tikkasztó sétát pedig már nem vállaljuk meg még egyszer. Aztán kis kérdezősködés után kiderült, hogy a parton cirkáló - amúgy kerekeken guruló - kisvasútra 15 kunáért felülhetünk, és előbb-utóbb eljuthatunk a célállomásra. Így is történt, a negyedórás utat végigröhögtük és mint a gyerekek, integettünk minden utunkba kerülő gyalogosnak, biciklisnek.

Az esti meccsek után volt még két óránk a 22 órakor kezdődő zárópartiig, úgyhogy gyorsan visszamentünk a szállásra, lefürödtünk, átöltöztünk, megittunk a Paha által ismét bekevert vödrös másik felét, majd belevetettük magunkat a buliba, amelynek egyébként a főpálya tövében lévő bár adott otthont. Itt az összes csapat részt vett, és persze több helyi is csatlakozott. Mivel az esemény tiszteletére koktél akciókkal kedveskedtek nekünk, egész éjszaka a Zombie nevű kiváló nedűt kortyolgattuk egy közös kancsóból. Időközben megjelent Paha egyik régi ismerőse, az egykori dán válogatott Lise Knudsen, aki egy üveg vodkával sétálgatott, amiből önkényesen a mi kis Zombinkba is beleöntött.

Szuper volt tehát a hangulat, jókat táncoltunk a december óta nem látott sajtós barátainkkal is, majd éjjel 2 körül jobbnak láttuk távozni, hiszen vasárnapra is voltak programjaink.

Vasárnap délelőtt Paha lelépett a lagúna másik oldalán lévő búvárközpontba, ahol egy laza háromnegyed órás merülés következett egy helyi kísérő búvéroktató hölggyel. Állítólag gyönyörű volt az Adriai-tenger élővilága, láttak hatalmas rákokat, kagylókat és mindenféle méretű halakat. Még két gyöngy alakú, fából készült golyót is elhozhatott Paha, ami állítólag kétszáz éves halászhálókról származik, ám én nagyobb valószínűségét érzem annak, hogy tavasszal pár száz ilyen golyót beszórnak, aztán ezzel a szöveggel ámítják a turistákat :-)))

Összepakolás után még terveztünk egy jó kis ebédet Umag állítólag legautentikusabb kajáldájában, a Konoba Nono-ban (konoba = vendéglő), amelynek az udvarán mindenféle cuki kis állat van, akik nagy valószínűséggel sajnos a tányérunkon végzik. A helyen minden ételt a kemencében sütnek meg, így az általunk rendelt isztriai sonkával és sajttal töltött csirkét is, amit szerintem megérte kivárni.

Utána még egy villám vásárlás következett, ahol az elmaradhatatlan ajvárból és a híres isztriai olajbogyóból is került a kosárba. Hazafelé Balaggio Koper felé vette az irányt, mi pedig haza. A Balatonról hazaözönlő nyaralók és egy újabb kiégett busz miatti araszolással is hat és fél óra alatt, azaz este fél 9 körül itthon voltunk.

Nyugodtan mondhatom, hogy egy újabb fantasztikus úton vagyunk túl, amely kiváló mentális felkészítést jelentett a brazíliai vb előtt. Most már tudjuk például, hogy csak klímás szállást szabad választanunk, és hogy minden bizonnyal ott még inkább megpusztulunk majd a hőségtől...