Amint azt Ildikó az Umagról készült beszámolóban már sejteni engedte, az idei világbajnokság sem marad lelkes handball.hu-tudósítók nélkül. Bár a júniusi, németek ellen elszenvedett selejtezőbeli kudarc után mindenki szája lefelé ficcent, mi már a párharc előtt megbeszéltük, hogy ha törik, ha szakad, ott leszünk Brazíliában. Sajnos, ahogy az érkezésünk hetének időjárását előre nézegetjük, inkább szakad…
Kezdjük azonban az ilyenkor már szokásossá váló részletekkel, vagyis hogy milyen előkészületekre volt szükségünk ennek a hosszú utazásnak a megszervezéséhez. Szerencsére a vb rendezői még „időben”, azaz május végén informáltak arról, hogy nem a már évekkel ezelőtt beígért helyszíneken lesz a világesemény, hanem egy egészen más állam ad neki otthont.
Innentől végülis csak a fejekben kellett átrendeznünk, hogy egészen más látnivalókat fogunk tudni megtekinteni, más vidékeket bejárni, de ha mással nem is, megközelíthetőség szempontjából mindenképpen jobban jártunk. Az eredetileg tervezett helyszín Santa Catarina állam lett volna. Ez „kettővel lejjebb” található, mint a végső befutó São Paulo, olyan ismertebb városokkal, mint a német leszármazottak-lakta Blumenau, vagy épp a háromszoros Roland Garros-győztes Guga Kuerten-ről elhíresült székhely, Florianópolis.
Na, de ezekre, mivel úgysem fogjuk tudni meglátogatni, nem is érdemes több szót fecsérelni. Némiképp szabad teret adott nekünk az a tény, hogy a magyar válogatott távollétében a négy helyszín közül bátran válogathatunk, melyik(ek) történéseit akarjuk élőben nyomon követni.
A nyertesünk Santos lett, s ennek több oka is van:
- előzetes tippelések alapján ide várjuk már a csoportkörben is a legérdekesebb meccseket, mivel ebben, az A-jelű hatosban szerepel Norvégia, Németország és Montenegró is
- itt lesznek a sajtós kollégáink-barátaink, akikkel közös szállást tudunk bérelni, ezzel is spórolunk (meg hát hangulatilag sem mellékes a társaságuk)
- a legelhanyagolhatóbb szempont pedig, hogy ez az egyetlen helyszín, mely közvetlenül az óceán-parton található :D
Itt fogjuk az időnk zömét tölteni, ezen kívül az első három napot Rióban, míg az utolsó hatot São Paulo-ban.
A repülőjegy-vásárlásnál a Pelikán Travel és Totya hathatós együttműködése segített, így a számunkra legésszerűbb és legolcsóbb kombináció született meg időben és anyagiakban egyaránt. Fejenként nagyjából 220.000 Ft-ért vettük meg a Budapest-München-São Paulo-Rio de Janeiro tikettet az odafelé útra, visszafelé pedig a São Paulo-München-Budapest útvonalon érkezünk haza, a Lufthansa légitársasággal.
Egy kicsit azért a szokásosnál izgalmasabbnak ígérkezik a start, mivel a járatok indulási időpontjainak ide-oda variálása a megvásárlás óta eltelt időben odáig fajult, hogy Münchenben papíron mindössze 1 óra 20 percünk marad az interkontinentális gépre való átszállásra. A Pelikán viszont megnyugtatott: erre a müncheni reptér szabályozása szerint 45 perc is elég. Nos, majd meglátjuk…
A repcsijegyek megvétele után indulhatott a szálláskeresés, jelenlegi (és reméljük, végső) állapotok szerint a következő létszámokra:
- Rio: 4 fő (3 handball.hu + Sandra, akit a blogunk olvasói már jól ismerhetnek)
- Santos: 8 fő
- São Paulo: 9 fő
A létszámunk növekedése szinte egyenes arányosságban áll az egy főre eső szállásköltségünk csökkenésével is. Többet erről egyelőre nem is írok, majd a mindennapok eseményeinek taglalásakor úgyis megtudhattok mindent. Ha meg mégsem, akkor jöhetnek a kommentek!
A riói szállásadóval kapcsolatban vannak még bizonytalanságaink, de mivel nem akarjuk az ördögöt a falra festeni, ezért erről sem írnék előre.
Szerencsére az már hetekkel ezelőtt kiderült, hogy a kínai utunk előtt beadatott védőoltás(ok)hoz képest újabbakra nincs szükség, utas- és életbiztosítások megkötve, így felkészültünk életünk első, „télből a nyárba”-típusú túrájára.
Kalandunk ezúttal november 28-án indul, és ha minden rendben lesz, december 20-án zárul.
2011. november 23., szerda
Visszaszámlálás iiiiiiiiiiiindul!!!
Címkék:
Brazília,
handball.hu,
München,
Pelikán Travel,
repülőjegy,
Rio de Janeiro,
Santa Catarina,
Santos,
Sao Paulo,
vb,
világbajnokság
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése