Az elmúlt szűk három hét tapasztalata alapján úgy gondoltuk, összeállítunk egy kis gyűjteményt arról, mennyivel másabbnak láttuk az átlagos, hétköznapi életet a világ másik oldalán. A teljesség igénye nélkül igyekeztünk jegyzetelni a legfontosabb pontokat, fogadjátok szeretettel!1./ A wc-kagylókba itt nem szokás beledobni a testtájak kitörléséhez használt papírt. Talán ez tűnt számunkra a legsokkolóbbnak, ezért is kezdjük ezzel a sort. Egyszerűen magad mellé, a szemeteskosarakba kell dobni mindent, állapottól függetlenül…
2./ A lakások konyhai csapjai kizárólag hideg vizet eresztenek magukból, így ezzel kell akár a legdurvább mosogatásokat is megoldani.
3./ A hét napjainak itt nincsen külön neve, kivéve kettőt: Sabado (szombat), és Domingo (vasárnap). A többit egyszerűen a sorrend alapján hívják, azok alapján, hogy ők hányadik napnak számolják azt (pl.: 2. nap= hétfő, 4. nap=szerda).
4./ A buszmegállók nincsenek táblával jelezve, maximum pihenőhelyek vannak ott kialakítva, vagy még azok sem. Ha jön a busz, le kell inteni, hogy megálljon. Turistaként viszont ez szinte megoldhatatlan feladatot jelent, ha nem ismered a nyelvet, és így nem tudsz segítséget kérni a többi ott várakozótól. Ráadásul több busz is érinti az egyes vonalakat, ami egyáltalán nem könnyíti meg a helyzetet. Táblák sem jelzik, melyik járatok mennek arra, és melyiknek mi a célállomása. Tovább nem is ragozom, mert ez belegondolva is őrjítő.
5./ Alig találni angolul beszélő (vagy akár csak értő) embert. Ennek ellenére mindenki próbál kézzel-lábbal is segíteni, csak az a baj, hogy azt sem értjük, hogy mit válaszolnak a kérdésünkre. Viszont annyira barátságosan teszik mindezt, hogy a reakció mindenképpen egy-egy baráti mosoly, mindkét fél részéről.
6./ Sao Paulóban annyi kis utca van, hogy jelenleg nincs olyan GPS-navigációs program, amelyik mindegyiket tartalmazza.
7./ A legtöbb helyen a szénsavas ásványvíz (água com gás) drágább, mint a szénsavmentes (água sem gás).
8./ Sao Paulóban térképet sem volt könnyű vadásznunk. Sok-sok próbálkozás után végül hármat vettünk, ebből igazán egyik sem volt teljességgel használható. Még könyvesboltban is megkérdeztük, ám ott sem jártunk szerencsével. A trafikban térkép címszóval 10 reálért egy valóban szép, és részletes papírt vágtak hozzánk, ám azon nem a város, hanem Sao Paulo, mint állam feszült. A másikon a város metrótérképe volt, de erről már az első nap kiderítettük (vagy inkább elszenvedtük???), hogy hibás, hiszen olyan útvonalakat tartalmazott, amik valójában nem is működnek. A harmadikon ugyan tényleg csak a város van, ám nagyjából csak az utcanevek 2-3%-a van feliratozva.
9./ A sokszor kaotikus és felfoghatatlanul gagyi körülmények ellenére is a legegyszerűbb trafikokon is ott ficeg a „Visa” matrica, vagyis hogy akár az 1 buznyákos doboz gyufát is kifizetheted a bankkártyáddal.
10./ Ami a trafikokat illeti: a cigarettásdobozokon szereplő, dohányzástól elrettentő rajzok a hazaiakat toronymagasan „túlsokkolják”. Ahhoz képest, milyen feliratokkal találkozhatunk Magyarországon, itt fényképekkel is illusztrálják az élethelyzeteket (halott ember; végstádiumú rákos családapa, akinek a betegágya mellett ott áll a felesége és a gyereke; szó szerint rohadó láb…).
11./ A bankautomaták használata sem könnyű. Egy részük kizárólag brazil kártyával használható, más részük kizárólag portugál nyelven. Ha sikerül végre egy angol nyelvűt találnod, gyorsan vess keresztet, és jegyezd meg, hol történt mindez!!!
12./ Az itteni árakkal kapcsolatban csak annyit írnánk, hogy aki ide készül, kösse fel a gatyáját, majd igazán pakolja tele a pénztárcáját. Az utóbbi években mi nagyon sok alkalommal jártunk Skandináviában, ám az itteni feltételek annál is rosszabbak.
13./ Itt általában 110 V-os csatlakozók vannak, és ha mégis valahogy a hazai 220 V-osra bukkanna az ember, akkor is probléma akad a csatlakozó aljzattal.
14./ Az Internet nagyon lassú mindenhol, még ott is, ahol azt gyorsnak gondolják a helyiek. Sajnos az Európában megszokotthoz képest még nagyon kezdetleges, és szakadozó a kapcsolat.
15./ Az ivóvíz kérdése is cikis. Utazásunk előtt mindenhol azt olvastuk, hogy a csapból ne igyunk, csak palackozva keressünk vizet. Ennek ellenére a megszokás miatt egynéhányunk belefutott ebbe a csapdába, és jól meg is szívta (lásd 1./ feljegyzési pont…).
16./ A taxik alapjában véve sokkal tisztábbak és biztonságosabbak, mint amire számítottunk. Az órát mindenki használja, és az útvonal alatt zárva tartják az ajtókat az utasok biztonsága érdekében. Pozitív csalódás ez is az elvártakhoz képest.
17./ A társasházak biztonsági szolgálattal működnek, akik a portaszolgálatot teljes felelősségük tudatában látják el. A házak, háztömbök bejáratai ráccsal, kerítéssel záródnak el a külvilágtól, a belépési feltételekről pedig már készült korábbi blogbejegyzésünk.
18./ Szinte minden utcasarkon találni kalóz CD- és DVD-árusokat. Az érdekes az, hogy ez teljesen természetes dolog itt, és mindenki szemet huny efelett.
19./ A dohányzás témakörét már említettük, de nem veséztük ki eléggé. Ahogy azt láttuk, itt az emberek nagyon kevés százaléka cigizik. Az arány természetesen a rosszabb életkörülmények felé haladva rosszabbodik, de még ott sem igazán vészes. Ahhoz képest, hogy odahaza sápadunk akár az általános iskolák környékén is, hány dohányzó gyereket/fiatalt látunk az utcákon, itt azért még marad a remény, hogy generációk anélkül is fel tudnak nőni. Itt nem kell olyan szabályokat hozni, hogy a megállókban ne fújják egymás képébe az emberek a füstöt, mert alapvetően tisztelik egymást annyira. A szórakozóhelyeken, éttermekben, bárokban is tilos a dohányzás, érdekes módon még a kerthelyiségekben is. Aki rá akar gyújtani, az a bejáraton kívül teheti azt meg.
20./ Az emberek kortól és nemtől függetlenül nagyon komoly arányban sportolnak, hétköznapi kedvtelésből is. Munka után megtelnek a parkok, a strandok, hatalmas a nyüzsgés. A tengerparton még este 11 után is láttunk focizó társaságokat, akiknek munka mellett csak akkor jut rá idejük. Érdekesség, hogy általánosságban véve a férfiak sokkal szebb alakkal rendelkeznek, mint a nők: közöttük tényleg csak nagyítóval találni túlsúlyos példányokat.
21./ A nemzeti öntudat, a hazaszeretet itt természetes dolog, és nem akasztanak miatta szélsőjobboldali jelzőt az emberekre.
22./ A vonatközlekedés itt nem elterjedt, teljesen kezdetleges hálózatokkal rendelkeznek. Az itteniek vagy belföldi repülőjáratokat, vagy buszokat használnak. Utóbbiak kiváló állapotúak, modernek, légkondicionáltak, és a menetjegyek árai is megfizethetőek. Érdekesség, hogy az Interneten keresztüli elővételes jegyvásárlás csak brazilok részére elérhető, külföldiként nem lehet igénybe venni.
23./ A szuper- és hipermarketekben két olyan kasszás rendszer is van, ami nálunk még nem elterjedt. Az egyik a „rapid kassza”, ahol egy hosszú sorba állsz be, és az épp megüresedő kasszához hívnak, így kicsit jobban pörög az egész (bár az itt belassult tempót nem nagyon nevezhetjük pörgésnek…). A másikat talán „handycap kasszaként” lehetne legegyszerűbben definiálni. Ennek az a lényege, hogy itt csak az állapotos nők/kismamák, nyugdíjasok, vagy fogyatékossággal élők kerülhetnek sorra.
24./ A dobozos sörök tetején védőfólia van, ami egy tényleg nagyon higiénikus megoldás.
25./ Az emberek a boltban, vásárlás közben már lazán elkezdik elfogyasztani a vásárolandó árut, legyen szó akár egy zacskó chips-ről, vagy éppen egy üveg sörről.
26./ Sao Paulóban egyes metrójáratoknál külön elválasztó kapuk vannak, amivel elkülönítik a le- és felszállókat, ezzel is meggyorsítják ezt a folyamatot.
27./ A ruhaméretezések sem az Európában megszokottak, tehát a megszokott S,M,L,XL, stb. helyett Brazíliában P, M,G,GG, és egyéb betűket lehet találni.
Holnap újabb bejegyzéssel jelentkezünk.
