Emberpróbáló út után

Kis csapatunk hétfő este kilenc óra magasságában elfoglalta bázisát a Lillehammertől cirka 25 km-re található hét tó vidékének egyik partján. Az utazásunk története is megér viszont egy misét, amit ezúttal én, a navigátor celebrálok.

Szokás szerint már hónapokkal az út előtt osztottunk-szoroztunk, hogy megtaláljuk az Eb-látogatás leggazdaságosabb módját. Hangsúlyozom: a leggazdaságosabbat, nem a legkényelmesebbet, vagy épp a leggyorsabbat... Természetesen nekünk is az lett volna a legideálisabb, ha foglalunk egy repülőjegyet Oslóba, ahonnan átvonatozunk Lillehammerbe, és a csarnoktól pár percnyire bevágódunk egy kényelmes kis szállodába, miközben azon zsörtölődünk, mennyire csonttá fagyunk azok alatt a hosszúnak tűnő percek alatt, míg átsétálunk a meccsekre.

Mi ennél eredetibb módját találtuk az ide érkezésünknek: hárman bevágódtunk a tizenhárom éves Opel Tigrába, púpozásig telepakoltuk a holmijainkkal, beszereztünk frankó hóláncokat, és nekivágtunk északnak. Egy vígjátékba illő jelenet volt, mikor másfél nappal a start előtt a péntek esténket a vecsési Praktiker parkolójában töltöttük, és a +2 fok körüli hőmérsékletben lázasan próbáltuk a parkoló villanyfényénél a kocsira ügyeskedni a frissen vásárolt tetőcsomagtartót és a tetőboxot. A másfél órás produkció után már csak azon kellett izgulnunk, hogy a kedves sötétebb bőrű „honfitársaink” szemet ne vessenek rá a lakás parkolójában, és ne hajtsák végre az éj leple alatt ugyanezt a mutatványt, csak éppen fordított irányban.

Vasárnap reggel fél hat magasságában, némi logisztikai kalamajka után (melyik zacskó ruhát hová is préseljük, befér-e még a boxba, vagy gyömöszöljük inkább valamelyik ülés alá?) elstartoltunk. Aznapra 1286 km szerepelt az itinerben, jókat mosolyogtunk, mikor a GPS-be címként a Fehmarn szigeten található Vadersdorfot írtuk be. Már napokkal a túra előtt csak a pánikkeltő telefonok, beszélgetések özönén kellett átvágnunk magunkat, mert az utat megelőző napok bizony nem nagyon kímélték időjárásilag az európai autópályákat sem.

Szerencsére a körülményekhez képest nyugodtan telt a Berlinig tartó szakasz, csak Drezdánál volt egy kis hófúvás. Berlinből kikeveredve aztán telibe kapott minket a hó, sec-perc alatt araszolásra kényszerítve az autósokat, így az utolsó közel négyszáz kilométerünk volt a legrázósabb. A Fehmarn szigeten foglaltunk magunknak előzetesen szállást, ami nyáron igazi kis turistaparadicsom lehet, ám most azt is beterítette a hó. A sziget Németország északi részén, a dán határtól nem messze található, és innen visz át a Puttgarden – Rødby komp Dániába, mely még vonatszállításra is alkalmas, de ezúttal mi álltunk a síneken. Ezzel a komppal folytattuk a következő napi utunkat hajnali negyed hatkor, amikor még újabb 900 km állt előttünk. Dániában 200 km-t haladtunk, majd a Helsingør – Helsingborg kompon tértünk át Svédországba, ahol a nyugati partvidékkel párhuzamos autópályán Göteborg érintésével jutottunk a norvég határra. Göteborgban jöttek is sorra elő a 2006-os Eb emlékei, így mire azokból felocsúdtunk, már norvég feliratokat láttunk magunk körül.

Oslóban a délutáni dugó kellős közepén kellett keresztülverekednünk magunkat, de már kezdtük megszokni az ilyen helyzetet, mert a reggeli csúcsban, Koppenhágában ugyanez zajlott. Ami viszont a norvég főváros után következett, arra a legrosszabb álmainkban sem számítottunk. Alig 160 km volt már csak hátra, gondoltuk, ez már sima menet, egyszer csak azonban letereltek minket az autópályáról, és olyan ismeretlen útra zavartak, amit még a GPS sem ismert. Ismeretlen terepen, koromsötétben kellett szerpentineken áthaladnunk, amikor szerencsére a sofőrünk, Ildikó keze remegett még a legkevésbé. Rögvest megismerkedhettünk legalább a norvég vendégszeretettel, mikor három méternél előrébb nem látva, a szerpentinen felfelé a jégen haladva (mialatt velünk szemben ugyanott kamionok is fel-felbukkantak), a mögöttünk jövő helyiek folyamatosan reflektorozva meg dudálva toltak volna le minket az útról. Mondtuk is, hogy még ezek után merje bárki is a magyarokra azt mondani, hogy utáljuk a külföldieket…

A szállásunkra megérkezve igencsak megérdemelten fogyasztottunk el egy-egy kupicával az otthonról hozott szívmelengetőből, és miután az akkor -19 fokos hidegben nagy nehezen sikerült a tetőbox zárját is kiolvasztanunk, már csak a jóleső és megérdemelt pihenés várt ránk, hogy testben is felkészüljünk a kedden kezdődő nagy munkára.