Emberpróbáló út után

Kis csapatunk hétfő este kilenc óra magasságában elfoglalta bázisát a Lillehammertől cirka 25 km-re található hét tó vidékének egyik partján. Az utazásunk története is megér viszont egy misét, amit ezúttal én, a navigátor celebrálok.

Szokás szerint már hónapokkal az út előtt osztottunk-szoroztunk, hogy megtaláljuk az Eb-látogatás leggazdaságosabb módját. Hangsúlyozom: a leggazdaságosabbat, nem a legkényelmesebbet, vagy épp a leggyorsabbat... Természetesen nekünk is az lett volna a legideálisabb, ha foglalunk egy repülőjegyet Oslóba, ahonnan átvonatozunk Lillehammerbe, és a csarnoktól pár percnyire bevágódunk egy kényelmes kis szállodába, miközben azon zsörtölődünk, mennyire csonttá fagyunk azok alatt a hosszúnak tűnő percek alatt, míg átsétálunk a meccsekre.

Mi ennél eredetibb módját találtuk az ide érkezésünknek: hárman bevágódtunk a tizenhárom éves Opel Tigrába, púpozásig telepakoltuk a holmijainkkal, beszereztünk frankó hóláncokat, és nekivágtunk északnak. Egy vígjátékba illő jelenet volt, mikor másfél nappal a start előtt a péntek esténket a vecsési Praktiker parkolójában töltöttük, és a +2 fok körüli hőmérsékletben lázasan próbáltuk a parkoló villanyfényénél a kocsira ügyeskedni a frissen vásárolt tetőcsomagtartót és a tetőboxot. A másfél órás produkció után már csak azon kellett izgulnunk, hogy a kedves sötétebb bőrű „honfitársaink” szemet ne vessenek rá a lakás parkolójában, és ne hajtsák végre az éj leple alatt ugyanezt a mutatványt, csak éppen fordított irányban.

Vasárnap reggel fél hat magasságában, némi logisztikai kalamajka után (melyik zacskó ruhát hová is préseljük, befér-e még a boxba, vagy gyömöszöljük inkább valamelyik ülés alá?) elstartoltunk. Aznapra 1286 km szerepelt az itinerben, jókat mosolyogtunk, mikor a GPS-be címként a Fehmarn szigeten található Vadersdorfot írtuk be. Már napokkal a túra előtt csak a pánikkeltő telefonok, beszélgetések özönén kellett átvágnunk magunkat, mert az utat megelőző napok bizony nem nagyon kímélték időjárásilag az európai autópályákat sem.

Szerencsére a körülményekhez képest nyugodtan telt a Berlinig tartó szakasz, csak Drezdánál volt egy kis hófúvás. Berlinből kikeveredve aztán telibe kapott minket a hó, sec-perc alatt araszolásra kényszerítve az autósokat, így az utolsó közel négyszáz kilométerünk volt a legrázósabb. A Fehmarn szigeten foglaltunk magunknak előzetesen szállást, ami nyáron igazi kis turistaparadicsom lehet, ám most azt is beterítette a hó. A sziget Németország északi részén, a dán határtól nem messze található, és innen visz át a Puttgarden – Rødby komp Dániába, mely még vonatszállításra is alkalmas, de ezúttal mi álltunk a síneken. Ezzel a komppal folytattuk a következő napi utunkat hajnali negyed hatkor, amikor még újabb 900 km állt előttünk. Dániában 200 km-t haladtunk, majd a Helsingør – Helsingborg kompon tértünk át Svédországba, ahol a nyugati partvidékkel párhuzamos autópályán Göteborg érintésével jutottunk a norvég határra. Göteborgban jöttek is sorra elő a 2006-os Eb emlékei, így mire azokból felocsúdtunk, már norvég feliratokat láttunk magunk körül.

Oslóban a délutáni dugó kellős közepén kellett keresztülverekednünk magunkat, de már kezdtük megszokni az ilyen helyzetet, mert a reggeli csúcsban, Koppenhágában ugyanez zajlott. Ami viszont a norvég főváros után következett, arra a legrosszabb álmainkban sem számítottunk. Alig 160 km volt már csak hátra, gondoltuk, ez már sima menet, egyszer csak azonban letereltek minket az autópályáról, és olyan ismeretlen útra zavartak, amit még a GPS sem ismert. Ismeretlen terepen, koromsötétben kellett szerpentineken áthaladnunk, amikor szerencsére a sofőrünk, Ildikó keze remegett még a legkevésbé. Rögvest megismerkedhettünk legalább a norvég vendégszeretettel, mikor három méternél előrébb nem látva, a szerpentinen felfelé a jégen haladva (mialatt velünk szemben ugyanott kamionok is fel-felbukkantak), a mögöttünk jövő helyiek folyamatosan reflektorozva meg dudálva toltak volna le minket az útról. Mondtuk is, hogy még ezek után merje bárki is a magyarokra azt mondani, hogy utáljuk a külföldieket…

A szállásunkra megérkezve igencsak megérdemelten fogyasztottunk el egy-egy kupicával az otthonról hozott szívmelengetőből, és miután az akkor -19 fokos hidegben nagy nehezen sikerült a tetőbox zárját is kiolvasztanunk, már csak a jóleső és megérdemelt pihenés várt ránk, hogy testben is felkészüljünk a kedden kezdődő nagy munkára.

Mégsem vesztünk el!

Nem is tudom, hol folytassuk a kis naplónkat. Talán ott, ahol a fonalat legutóbb leraktuk. Ugyan könnyűnek nem volt mondható, ám örömtelinek sokkal inkább nevezhetjük a Kínából való hazatérésünket követő visszaállást az itthoni kerékvágásba. Az ünnepeket pihenéssel töltöttük, hogy minél több erőt gyűjtsünk az előttünk álló hosszú szezonra. Aki azt hiszi, hogy csak a sportolóknak kemény egy ilyen szezon, az sosem volt még sem segítő egy csapatnál, sem a sportról firkáló figura, de egészen biztosan aktív szurkoló sem.

Januárban a Bajnokok Ligája küzdelmei folytatódtak az ETO számára, ahol egy jó véghajrával a győriek csoport-másodikként jutottak a középdöntőbe. A sorsoláson azért is izgultunk, hogy olyan ellenfelek jöjjenek, amelyek székhelye számunkra még megközelíthető lehet. Az L-betűs trióból, vagyis a Ljubljana – Larvik – Lipcse lehetőségek közül mi az utóbbi mellett döntöttünk. Larvik nagyon messze van, Ljubljanában tavaly voltunk, Lipcse viszont eddig érintetlen terület volt. Ezt a döntést segítette, hogy a német barátunkkal, Sandrával már a januári győri találkozásunkkor előrevetítettünk egy közös németországi sörözést, mely így rövid időn belül realizálódhatott is.

A „stábautónkkal” (Opel Tigra) egy februári szombat-vasárnap-hétfő háromnapos útra nevezett be a háromfős csapatunk: Ildikó, Totya és jómagam. Totya jó szokásához híven bebizonyította, hogy a nyolcszáz kilométert végig lehet úgy aludni, hogy Prága magasságában is csak azért ébred fel az ember, hogy megkérdezze: „Mikor állunk meg pisilni?”

Lipcsében kiváló hippi-stílusú szállás, Sandráék, a „német Temesvári Andrea” és kutyája, továbbá egy izzadságos ETO-győzelem várt ránk, kiegészítve némi sörrel, knédlivel, húst hússal, és egy jó kis harccal az Internet-lehetőségért a csarnokban. Összességében minden nekünk játszott, hiszen a tv-közvetítéssel gondok voltak idehaza, így újabb komoly látogatottságot tudtunk magunkénak azon a napon is – a kiharcolt netnek hála ugyanis végig élőzni tudtuk a gólokat.

A március újra sok-sok munkával telt, de akkor már igazán vidám hangulatban, mert a Wizzair egyik januári akciójának köszönhetően fejenként 12.000,- Ft-ért tudhattuk a zsebünkben egy ötnapos svédországi út repülőjegyeit. Természetesen ennek az utazásnak is a kézilabda adta az apropóját, méghozzá a magyar válogatott Eb-selejtezője, melyre április 1-jén került sor egy Malmö melletti svéd kisvárosban, Lundban. A jelenlétünk újra sikert hozott az általunk biztatott csapatnak, mi pedig a helyszínen találkozhattunk több kedves ismerőssel is. Ott volt az egyik közönségtalálkozóról már személyesen is ismert István (a párjával, Ildikóval), aki évek óta segíti a munkánkat Svédországból, hiszen ott él, és fotósként tevékenyen részt vesz az ottani kézilabdával kapcsolatos teendőkben. Emellett megismerhettük végre személyesen is az egyik törzsolvasónkat, Ibolyát, aki Norvégiából ruccant át erre a találkozóra.

Ami az utazást magát illeti, aki ismer minket, vagy épp csak nyomon követte a szerencsétlenkedéseink sorát, melyeket Kínában követtünk el, egyáltalán nem csodálkozik, hogy ez az öt nap sem zajlott zökkenőmentesen. Először is a még itthonról bérelt kisbuszról derült ki, hogy két személyautó lett belőle (persze jóval borsosabb áron, mint amivel előre számoltunk). A repülőn együtt utaztunk a magyar válogatottal, ez a pozitívumok sorát gyarapította. A kínai útból tanulva zömében már csak kézipoggyászok voltak nálunk, illetve hetünknek összesen három közös bőrönd.

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elmondjam, ez volt az első olyan utunk, amikor a stábunk mind az öt tagja el tudott jönni. Két Skandinávia-mániás baráttal kiegészülve vágtunk neki ennek a túrának.

Az öt nap alatt számos helyen megfordultunk, gyakorlatilag Svédország déli partvidékének egy jó részét bebarangoltuk. Jártunk Malmöben, Lundban, Trelleborgban (ugye, milyen szép is volt…), Ystadban (emellett laktunk), láttuk a Nils Holgerssonnak állított emlékművet, kimentünk a tengerhez, ahol az ország legdélebbi pontja, Smygehuk található, valamint felmásztunk a „svéd Stonehenge”-nek is nevezett látványossághoz, az Ales Stenar szikláihoz is.

Ezen kívül egy komplett napot szántuk egy koppenhágai kirándulásra. Az Öresund hídon gurultunk át a két ország között, ami önmagában is egy fantasztikus élmény volt. Első utunk a Jacobsen-család szentélyébe vezetett, vagy ahogy többen ismerhetik a világon, a Carlsberg-gyárba. Jó pár órát elidőztünk ott, és a roppant érdekes túra vége is tartogatott meglepetéseket a belépőjegyhez tartozó fejenként két pohár sör formájában. A hangulatunk innen már igazán emelkedett volt, hiszen természetesen nem a pilseni típusú söröket választottuk a csapolt csodák közül. Koppenhágában végigjárkáltuk a látványosságok zömét, ami nem volt túl egyszerű feladat, mivel egy a húsvét vasárnapot megelőző nap volt, amit a legtöbben az utcán tömegben hömpölygésre használtak ki. Azt meg már nem is akarom megemlíteni, hogy a Kis hableány szobrát hiába kerestük, a helyén csak egy táblát találtunk, miszerint a sanghaji Világkiállításra vitték országimázs-javításnak. El se akartuk hinni, hogy Kína még itt is kísért minket…

Az utazásunk egyik csúcspontja mégis csak a malmöi reptéren várt ránk, ahol a kint vásárolt mobilnet segítségével az Interneten keresztül nézhettük végig a magyar válogatott békéscsabai visszavágó meccsét, a svédországi csatára kiutazó magyar szurkolókkal együtt. A végletekig kiélezett találkozó győztes góljának belövésekor aztán szinte az egész reptér felrobbant attól a megkönnyebbült ordítástól, ami akkor hagyta el a torkunkat. Joggal kérdezhetitek, ha mi ott voltunk mind az öten, akkor hogy lett ebből komplett cikk? Na, az legyen a MI Titkunk!

Ezután ebből az idényből már csak egy nagyobb út volt előttünk: május végén a csehországi Eb-selejtezőre is kilátogattunk. Először jó ideig hezitáltunk ugyan, de mikor kiderült, hogy a találkozót Pilsenben rendezik, minden kétségünk azonnal szertefoszlott. A lipcsei trió egy nagyobb lélegzetvétel alatt, egy kétnapos programdömping keretében bejárta Pilsent, belecsöppent egy választási kampánybuliba, megkóstolt egy halom helyi folyékony nevezetességet, a helyszínen egyetlen magyar médiumként megjelenve kiszurkolt egy újabb selejtezőbeli győzelmet a lányoknak, indult a „The PUB” országos versenyén, és hazafelé még Prágát is bejárta.

A kézilabdaszezon zárulta egy pár hónapja „érlelődő” nagy változást is hozott stábunk életében. Szimbolikusan úgy is fogalmazhatunk: ötfős szerkesztői brigádunk egy hatodikkal bővült. Megszületett ugyanis Paha (és felesége) első gyermeke, aki egyben az első stáb-babaként is csöppent közénk. Amint azt a mellékelt fotóról is láthatjátok, a handball.hu életformát nem lehet elég korán kezdeni, ezt már Eszter is tudja! Mi szívünk szerint azonnal kézilabdázónak küldenénk a kicsit, és már posztokat is javasoltunk a büszke szülőknek, ám ők (lehet, hogy pont azért, amiért ennyire jól ismerik ezt a sportágat,) egyelőre hezitálnak a döntésen. :)

Segítség, átvertek!

Nagyjából huszonhét óránk van még a reptérre indulásig, a teendők sora végtelen, de azért egy kis helyzetjelentés a hajnali órán belefér.

A vízumok gond nélkül elkészültek, hétfő óta a zsebünkben, tegnap pedig Paha is beadta a kérelemhez szükséges dokumentumokat.

Az elmúlt két napra már csak egy olyan aprócska feladatunk maradt, hogy a kint töltendő tizennyolc éjszakából tizennégyre találjunk szállást Szucsouban. Na de folytassuk ott, ahol az előző bejegyzésben ezt a történetet abbahagytuk.

Amint azt olvashattátok, csütörtökön még úgy nézett ki, lesz másik szállás ahelyett, amit „eladott a tulajdonosa”. A közvetítő hölgy azonban pénteken egy újabb meglepi-levelet dobott ránk, amiben azt írta: ilyen rövid idő alatt úgy néz ki, nem tud szállást találni, talán ha küldenénk egy kis előleget a múltkor eltűnt helyett… Ebben a percben azonnal küldtünk egy levelet ezen ingatlanközvetítő összes címére, amiben leírtuk az esetet, és azt, hogy úgy érezzük, át lettünk verve. Továbbá ha nem biztosítanak egy másik lakást 48 órán belül, a hatóságokhoz fordulunk.

Szombat reggelre megérkezett a válasz az ingatlanos cég központi e-mail címéről, amiben sajnálatukat és megdöbbenésüket fejezték ki, és leírták, hogy az illető kolléganő már régóta nem dolgozik náluk, és hogy ez az egész az ő magánakciója volt, aminek mi az áldozatai lettünk. Az 1000 jüan (utalási díjjal több mint 30.000,- Ft) foglalót a csaj privát számlájára utaltuk, a kapott szerződésünk pedig szintén nem az ő szerződésformátumuk, hanem az átverőnk kreálmánya. Erre csak annyit kérdeztünk vissza: hogyan lehetséges, ha ez a csaj tényleg már réges-régen nem náluk dolgozik, hogy a honlapon még abban a szombati percben is az ő elérhetősége volt megadva egy csomó lakásnál…

Ezzel párhuzamosan jelentettük a bűncselekmény esetét a kínai magyar konzulátusnak, a budapesti magyar követségnek, a kinti városi, tartományi és országos turisztikai hivatalnak, és szinte minden illetékes szervnek, aki csak eszünkbe jutott. Közöttük akadtak, akik tényleg segíteni szerettek volna, és persze olyanok is, akik annyira nem.

Felismerve helyzetünk kilátástalanságát, nekiláttunk azonnal új szállás után vadászni, amit ezúton jelentünk: sikeresen megtaláltunk (persze nyugtával dicsérjük a napot). Az előző helyre elutalt foglalót pedig elkönyveltük tanulópénzként, és fizethetjük emellett a kétszer annyiba kerülő szállásdíjat.

Annyi azért elmesélnénk, hogy az elmúlt években jópár országban megfordultunk, de eddig soha, sehol nem akartak minket meglopni.

Aki 2006-ban járt velünk a svédországi Eb-n, egészen biztosan a mai napig is élénken őrzi emlékeiben a stockholmi Monánál eltöltött kalandos napokat: az 500 km-es út (Göteborg-Stockholm) megtétele után a wc-t a „NE HÚZD LE!” – felirattal, majd ezt véletlenül elfelejtve, a következményeit a tusolóban felbugyogva. Vagy épp a kb. tizenöt éves mikrohullámú sütőt, ami ránézésre sosem volt kitakarítva. Esetleg a mosógépet, benne a jó ideje ott büdösödő rongyokkal, vagy a szuterénban a fejünk fölött, velünk egy légtérben zajongó melegvizes fűtőcsöveket, amikről természetesen az azbeszt-borítás sem hiányozhatott. Jaj, de jól is esett akkor az a kis itthonról vitt szilvapálinka! ;)

Ez az egy különös élmény mellett sem volt viszont soha, senki, aki a turista mivoltunk tehetetlenségét kihasználva, azzal visszaélve meg akart volna minket károsítani, és ellopni a pénzünket.

Ennek ellenére próbálunk minden idegszálunkkal arra koncentrálni, hogy ez egy egyedi eset, és kint, Kínában sem lesz több ilyen negatív tapasztalatunk, és csak jó dolgokról számolhatunk be a továbbiakban!

A lányoknak a tegnap a házigazdák felett aratott győzelem után a csütörtöki, németek elleni felkészülési meccsre is hasonló sikereket kívánunk! Ha a tervek szerint megy az utazás, elképzelhető, hogy a péntek délutáni edzésről már helyszíni jelentéssel szolgálhatunk a handball.hu hasábjain!