Szerbia visszavár

Péntek este eltaxiztunk a Milosav Konak étterembe, ahová az európai szövetség az összes sajtós kollégát meghívta. A nevével ellentétben a helyen nem volt konyak, de minden más, mi szem-szájnak ingere igen. Négyfogásos, kifogástalan ételsort kaptunk, és italokból sem volt hiány. Szuper volt a hangulat, mert összegyűltünk barátainkkal egy asztalhoz. Csatlakozott hozzánk német Sandra barátnőnk és lengyel Misi is, és ott volt Stilo és Béla is, német és norvég Björn, meg még sokan mások. Végre találkozhattunk személyesen is az EHF-es "főnökeinkkel", ők is nagyon aranyosak voltak. Éjfél körül feloszlott a banda, ekkor zúztunk haza, de otthon már nem volt nagy parti, mert megkíméltük Totyát, aki másnap reggel 6-kor (!) visszabuszozott Budapestre (!), hogy Ákos lemezbemutató koncertjén (2084) részt vegyen.

Másnap ugye meccsnap volt, tehát sok érdekeset nem tudok elmondani. Vagyis azért mégis: a csarnokból kilépve fogtunk egy taxit, akinél egy sarok után már 900 dináron állt a taxióra. Ez azért is volt érdekes, mert a teljes útra 400-500 dinárt szoktak felszámolni. Azonnal mondtuk neki, hogy álljon meg, mert nem vagyunk hülyék, majd fizetés nélkül távoztunk. Kicsit azért berezeltünk, hogy hívja a haverjait, akik majd jól összevernek minket, így a tükörjégen rohantunk a legközelebbi forgalmas kereszteződésig... Egy kedves trafikos hölgy hívott nekünk taxit, aki 500 dinárért haza is vitt minket. Utána már csak arra volt erőnk, hogy a házunkhoz közeli pizzéria kínálatát kipróbáljuk.

Vasárnap ért véget az Európa-bajnokság, és a magyar lányok egy gyönyörű bronzéremmel ajándékoztak meg minket. A meccsek előtt Totya is visszaérkezett közénk, aki egy kiváló koncertélményen volt túl. Szegényke a koncert után közelebbről is megismerkedett egy autó motorháztetőjével, de szerencsére nem szenvedett maradandó károsodást. Így legalább szuper képeket tudott lőni a bronzmeccsen, illetve az Eb-döntőn.

Felfokozott állapotba kerültünk a meccsek után. Egyértelmű volt, hogy ünnepelnünk kell. Miután kifosztottuk a közeli benzinkút teljes kínálatát, belevetettük magunkat a buliba. Ordított Halász Judit és a nyolcvanas évek slágerei. Elmaradhatatlan volt a montenegrói és a spanyol himnusz többszöri meghallgatása (ezek a társaság kedvencei), meg persze több másik országé is. Muszáj volt már táncolni is - egészen éjjeli kettőig, mert hogy ugye hétfőn délelőtt tízre volt megbeszélve a start.

Jelentem, szerencsésen hazaértünk ezután a frenetikus két hét után. Mi mást is mondhatnék? Jövőre, Veletek, ugyanitt!!!