2012. december 13., csütörtök

Caipirinha Márkkal és Túró Úrral


Ez az Európa-bajnokság szerencsére jó néhány szünnappal lepett meg minket, így volt elég lehetőségünk a lazításra és aktív pihenésre.

Szerda délelőtt kisebb munkáink voltak még, utána pedig a srácokkal nyakunkba vettük a várost még némi szuvenír beszerzése céljából. Persze útközben csillapítottuk szomjunkat is, majd a csarnok felé irányoltunk. A Fiúk ott összeszedték Mártit, s hazamentünk egyet szunyókálni az esti program előtt.

Este Márk barátunkkal terveztünk egy kis összejövetelt, s csatlakozott hozzánk a vasárnap a misén megismert Túró Úr is. István a helyi vajdasági tv egyik sportriportere, így vastagon akadt közös témánk. Volt olyan kedves, és elkísért minket hazáig, ami igazi hőstett volt a már nemcsak havas, hanem jeges útszakaszokon keresztül. (Mindössze én vágódtam csak el, de én is még odafelé menet, és mivel be voltam öltözve, ezért semmi bajom sem lett.)

Sikerült még egy Caipirinhás helyet is találnunk, csak a nosztalgia kedvéért bevertünk egyet arc mögé :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A handball.hu friss hírei