Laza háromórás utazás után délután kettőre megérkeztünk Újvidékre, Dél-Magyarország szívébe. A szállás előtti várakozás közben meghallottuk az első magyar szót is: egy idős néni sétáltatta a kutyáját, közben így szólt: "Gyere már, mert felrúglak!"
Megérkezett szállásadónk, Biljana néni is, aki kiköpött Radulovics Bojana volt! Hozott magával egy tolmács hölgyet is segítségként. Mivel hivatalosan csak négy személyre jelentettük le a szállást és öten vagyunk, Mártit elküldtük kicsit sétálgatni, amíg elfoglaltuk a kérót.
Szuper egyébként a hely, ami egy teljesen felszerelt kétszintes lakás Internet-kapcsolattal. Ez eredetileg valami szépségstúdió lehet, mert az egyik hálószobában külön "körmös sarok" van kialakítva - nagyon durva. A kipakolás után megkóstoltuk a Márti által hozott hazai ízt szilvapálinka formájában, majd elgyalogoltunk a csarnokig, ami maximum tízperces sétára van innen.
Már régebben kinéztük a csarnok mellett lévő Camelot nevű lovagi kajáldát, ahol óriási adagokkal és szuper kiszolgálással vártak minket. Vacsi után átvettük az akkreditációkat és megnéztük a lányok edzését. Bevásárlás után irány volt a lakás, majd kis közösségi élet után éjfél tájékán történt az elalvás - lévén mindenki nagyon elfáradt.
Végezetül álljon itt egy kis helyi muzsika a kedvenceink közül:
This on-line on line casino is exceptionally properly designed and includes a fashionable fashion that’s easy on the eyes. Loading times for games are quick, and there are clearly signposted classes 배당사이트 that make navigating the website site} stress-free and easy. Furthermore, regular players can find a host of other promotions select from|to select from} right here, including reload bonuses, competitions, and general sweeteners to maintain the user experience up to as} scratch.
VálaszTörlés