Mivel nem szeretünk semmit sem a véletlenre bízni, így a világbajnokságra megérkezésünket is egy nappal az első mérkőzés előtt terveztük. Rutinosan, alig három óra alatt tudtuk le a Budapest - "Novi Sad" útvonalat, majd elfoglaltuk a szállást. Ugyan most kimaradt az életünkből a saját kozmetikai stúdió, de ezzel a szállással is kifogástalanul elégedettek vagyunk.
Secperc alatt kicuccoltunk, a csarnokban felszedtük az akkredeket, majd a tavalyi egyik kedvenc tradicionális kisvendéglőnkben csillapítottuk a szerb ételekkel kapcsolatos szomjunkat. Pár Medovacsa és sör mellett csak úgy csúsztak lefelé a sopszkák és csevapcsicsák.
Ezután a kedvenc üzletünkben bevásároltunk az esti házibulira, s sajni belefutottunk Jelen és Carlsberg akciókba, ahol a hazai pohárkészletet gyarapíthattuk.
A további program részletezésétől a jó ízlésű olvasóinkra tekintettel inkább eltekintünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése