Nem is tudom, hol folytassuk a kis naplónkat. Talán ott, ahol a fonalat legutóbb leraktuk. Ugyan könnyűnek nem volt mondható, ám örömtelinek sokkal inkább nevezhetjük a Kínából való hazatérésünket követő visszaállást az itthoni kerékvágásba. Az ünnepeket pihenéssel töltöttük, hogy minél több erőt gyűjtsünk az előttünk álló hosszú szezonra. Aki azt hiszi, hogy csak a sportolóknak kemény egy ilyen szezon, az sosem volt még sem segítő egy csapatnál, sem a sportról firkáló figura, de egészen biztosan aktív szurkoló sem.
Januárban a Bajnokok Ligája küzdelmei folytatódtak az ETO számára, ahol egy jó véghajrával a győriek csoport-másodikként jutottak a középdöntőbe. A sorsoláson azért is izgultunk, hogy olyan ellenfelek jöjjenek, amelyek székhelye számunkra még megközelíthető lehet. Az L-betűs trióból, vagyis a Ljubljana – Larvik – Lipcse lehetőségek közül mi az utóbbi mellett döntöttünk. Larvik nagyon messze van, Ljubljanában tavaly voltunk, Lipcse viszont eddig érintetlen terület volt. Ezt a döntést segítette, hogy a német barátunkkal, Sandrával már a januári győri találkozásunkkor előrevetítettünk egy közös németországi sörözést, mely így rövid időn belül realizálódhatott is.
A „stábautónkkal” (Opel Tigra) egy februári szombat-vasárnap-hétfő háromnapos útra nevezett be a háromfős csapatunk: Ildikó, Totya és jómagam. Totya jó szokásához híven bebizonyította, hogy a nyolcszáz kilométert végig lehet úgy aludni, hogy Prága magasságában is csak azért ébred fel az ember, hogy megkérdezze: „Mikor állunk meg pisilni?”
Lipcsében kiváló hippi-stílusú szállás, Sandráék, a „német Temesvári Andrea” és kutyája, továbbá egy izzadságos ETO-győzelem várt ránk, kiegészítve némi sörrel, knédlivel, húst hússal, és egy jó kis harccal az Internet-lehetőségért a csarnokban. Összességében minden nekünk játszott, hiszen a tv-közvetítéssel gondok voltak idehaza, így újabb komoly látogatottságot tudtunk magunkénak azon a napon is – a kiharcolt netnek hála ugyanis végig élőzni tudtuk a gólokat.
A március újra sok-sok munkával telt, de akkor már igazán vidám hangulatban, mert a Wizzair egyik januári akciójának köszönhetően fejenként 12.000,- Ft-ért tudhattuk a zsebünkben egy ötnapos svédországi út repülőjegyeit. Természetesen ennek az utazásnak is a kézilabda adta az apropóját, méghozzá a magyar válogatott Eb-selejtezője, melyre április 1-jén került sor egy Malmö melletti svéd kisvárosban, Lundban. A jelenlétünk újra sikert hozott az általunk biztatott csapatnak, mi pedig a helyszínen találkozhattunk több kedves ismerőssel is. Ott volt az egyik közönségtalálkozóról már személyesen is ismert István (a párjával, Ildikóval), aki évek óta segíti a munkánkat Svédországból, hiszen ott él, és fotósként tevékenyen részt vesz az ottani kézilabdával kapcsolatos teendőkben. Emellett megismerhettük végre személyesen is az egyik törzsolvasónkat, Ibolyát, aki Norvégiából ruccant át erre a találkozóra.
Ami az utazást magát illeti, aki ismer minket, vagy épp csak nyomon követte a szerencsétlenkedéseink sorát, melyeket Kínában követtünk el, egyáltalán nem csodálkozik, hogy ez az öt nap sem zajlott zökkenőmentesen. Először is a még itthonról bérelt kisbuszról derült ki, hogy két személyautó lett belőle (persze jóval borsosabb áron, mint amivel előre számoltunk). A repülőn együtt utaztunk a magyar válogatottal, ez a pozitívumok sorát gyarapította. A kínai útból tanulva zömében már csak kézipoggyászok voltak nálunk, illetve hetünknek összesen három közös bőrönd.
Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elmondjam, ez volt az első olyan utunk, amikor a stábunk mind az öt tagja el tudott jönni. Két Skandinávia-mániás baráttal kiegészülve vágtunk neki ennek a túrának.
Az öt nap alatt számos helyen megfordultunk, gyakorlatilag Svédország déli partvidékének egy jó részét bebarangoltuk. Jártunk Malmöben, Lundban, Trelleborgban (ugye, milyen szép is volt…), Ystadban (emellett laktunk), láttuk a Nils Holgerssonnak állított emlékművet, kimentünk a tengerhez, ahol az ország legdélebbi pontja, Smygehuk található, valamint felmásztunk a „svéd Stonehenge”-nek is nevezett látványossághoz, az Ales Stenar szikláihoz is.
Ezen kívül egy komplett napot szántuk egy koppenhágai kirándulásra. Az Öresund hídon gurultunk át a két ország között, ami önmagában is egy fantasztikus élmény volt. Első utunk a Jacobsen-család szentélyébe vezetett, vagy ahogy többen ismerhetik a világon, a Carlsberg-gyárba. Jó pár órát elidőztünk ott, és a roppant érdekes túra vége is tartogatott meglepetéseket a belépőjegyhez tartozó fejenként két pohár sör formájában. A hangulatunk innen már igazán emelkedett volt, hiszen természetesen nem a pilseni típusú söröket választottuk a csapolt csodák közül. Koppenhágában végigjárkáltuk a látványosságok zömét, ami nem volt túl egyszerű feladat, mivel egy a húsvét vasárnapot megelőző nap volt, amit a legtöbben az utcán tömegben hömpölygésre használtak ki. Azt meg már nem is akarom megemlíteni, hogy a Kis hableány szobrát hiába kerestük, a helyén csak egy táblát találtunk, miszerint a sanghaji Világkiállításra vitték országimázs-javításnak. El se akartuk hinni, hogy Kína még itt is kísért minket…
Az utazásunk egyik csúcspontja mégis csak a malmöi reptéren várt ránk, ahol a kint vásárolt mobilnet segítségével az Interneten keresztül nézhettük végig a magyar válogatott békéscsabai visszavágó meccsét, a svédországi csatára kiutazó magyar szurkolókkal együtt. A végletekig kiélezett találkozó győztes góljának belövésekor aztán szinte az egész reptér felrobbant attól a megkönnyebbült ordítástól, ami akkor hagyta el a torkunkat. Joggal kérdezhetitek, ha mi ott voltunk mind az öten, akkor hogy lett ebből komplett cikk? Na, az legyen a MI Titkunk!
Ezután ebből az idényből már csak egy nagyobb út volt előttünk: május végén a csehországi Eb-selejtezőre is kilátogattunk. Először jó ideig hezitáltunk ugyan, de mikor kiderült, hogy a találkozót Pilsenben rendezik, minden kétségünk azonnal szertefoszlott. A lipcsei trió egy nagyobb lélegzetvétel alatt, egy kétnapos programdömping keretében bejárta Pilsent, belecsöppent egy választási kampánybuliba, megkóstolt egy halom helyi folyékony nevezetességet, a helyszínen egyetlen magyar médiumként megjelenve kiszurkolt egy újabb selejtezőbeli győzelmet a lányoknak, indult a „The PUB” országos versenyén, és hazafelé még Prágát is bejárta.
A kézilabdaszezon zárulta egy pár hónapja „érlelődő” nagy változást is hozott stábunk életében. Szimbolikusan úgy is fogalmazhatunk: ötfős szerkesztői brigádunk egy hatodikkal bővült. Megszületett ugyanis Paha (és felesége) első gyermeke, aki egyben az első stáb-babaként is csöppent közénk. Amint azt a mellékelt fotóról is láthatjátok, a
handball.hu életformát nem lehet elég korán kezdeni, ezt már Eszter is tudja! Mi szívünk szerint azonnal kézilabdázónak küldenénk a kicsit, és már posztokat is javasoltunk a büszke szülőknek, ám ők (lehet, hogy pont azért, amiért ennyire jól ismerik ezt a sportágat,) egyelőre hezitálnak a döntésen. :)
Először is egy kurta, ám annál jelentősebb hír: kedden este sikeresen hazaértünk Budapestre. Ezt, lássuk be, a mi legnagyobb hősünknek köszönhetjük, akiben előzetesen rajtunk, hármunkon kívül senki sem bízott, és mindenki azt gondolta, vele kész öngyilkosság útnak indulni is.
