A pénteki meccsnap végén ismét szétszéledt a társaság. Sandráék megint a német szurkolókkal mentek bulizni, Márk a Brazíliában élő rokonaihoz utazott, és csak vasárnap tér vissza hozzánk, szóval Ibi, Judit, Totya és én taxiztunk haza a szállásra. Utánunk kb. egy órával megérkezett Björn barátunk is, egy igazán kalandos út után. A sofőr 108 buznyákot kért el tőle, miután körbejárta vele egész Sao Paulót. Tudni kell hozzá, hogy az út a csarnoktól a szállásig 40-50 buznyákba kerül maximum. Szóval Björn nem volt hajlandó kifizetni ezt az árat, megmutatta az előző napi blokkot 46 buznyákról, de a sofőr nem tágított, a 108-at akarta. Björn ezután nem fizetett természetesen, hanem hazajött. Utána nem sokkal elkezdték őt hívogatni a szálláson megtalálható telefonon keresztül, majd érkezett egy angolul tudó hölgy is, és lehívták a portára, ahol már a rendőrök is várták a taxisofőrrel egyetemben. A rendőrök videófelvételt is készítettek a "kihallgatásról", majd végül kiegyeztek az eddig fizetett 50 buznyákkal, fogalmazhatnánk úgy is, hogy Björn nyert! :)Nagy mákunk van egyébként, hogy ilyen burzsuj, biztonságilag maximálisan megerősített lakóparkban lakunk. Mondok egy példát: ha a főbejárattól taxival akarunk az apartmanhoz behajtani (ami fontos, mert különben kileheljük a lelkünket a domborzat megmászása közben), akkor a taxisofőrtől a nevét, a címét, a személyi adatait, az azonosító kódját is kérik, kinyittatják a csomagtartóját, sőt, még le is fotózzák!
Péntek este egyébként megleptek minket a szúnyogok. Nem olyan hatalmasak, mint otthon, hanem picik, de annál alattomosabbak. Nem segít az itthonról hozott elektromos Raid sem, sőt, azt kifejezetten szeretik! Oda gyűlnek össze, de így legalább egyszerre le tudunk csapni többet is. Akkorát csípnek, mint egy lódarázs, egész éjjel viszket az ember tőlük, de másnapra minden eltűnik. Reméljük, nem fog habzani a szánk pár nap múlva valami hülye sárgaláz vírus miatt. Furcsa, mert az óceán partján egy szúnyogot se láttunk.
Szóval, a szombati szünnapra komoly progamokat terveztünk: alvás és evés. Totya el akart menni Interlagosba, a Forma 1-es pályára, de végül ehhez nem volt indíttatása. Valahogy nem volt kedvünk ismét bekeveredni a városba, és visszajönni (csak az út 2 x 2 óra, pedig nem külkerületben lakunk). A németek megint felszívódtak, Márk a rokonainál volt valahol Sao Paulo környékén, a többiek pedig csak lazulni szerettek volna itthon. Judit viszont már a kezdetekről szeretett volna elmenni valami tenger gyümölcsei kajáldába. Santosban sajnos nem került arra sor, mert ott sokkal fontosabb feladataink voltak (meccsek, plusz parton fekvés). Ebben a városban viszont semmi ilyesmi kajálda nincsen, lévén ez nem az óceán partján fekszik. A csarnokban a neten keresgélve találtunk egy ilyesféle éttermet a közelben, úgyhogy szombaton arra vettük az irányt (természetesen taxival). Odaérve kiderült, hogy ez nem étterem, csak valami fagyasztott tengeri kütyüket árusító bolt. Nagyon elkeseredtünk, mert a környéken se találtunk semmi hasonlót, csak nem túl bizalomgerjesztő étkezdéket, úgyhogy visszataxiztunk a szállásra, hogy újabb cím után nézzünk.
Sikerült kinézni egy újabb helyet a folyó túlpartján lévő plázában (Rufino's a neve). Hú, na ez aztán komoly volt! Judit egy igazi, hatalmas homárt rendelt, én pedig valami tésztát tele tenger gyümölcseivel, kagylóval, polippal, rákokkal. Egész jó volt ahhoz képest, hogy utálom a tengeri kütyüket :) Érdekes volt, mert két "Hungarian" kaját is találtunk az étlapon (lásd fotók), ami szerintem csak azért volt magyaros, mert paprikával készítik. Ittunk pár Caiprinhát is, szerencsére lehet itt is kapni Sao Paulóban, bár Totya teljesen komolyan megkérdezte Santosból eltávozásunk után, hogy lehet-e majd itt is keresni ebből a kiváló nedűből :) Valahogy összekötötte az óceánpartot ezzel a koktéllal.
Érdekes volt bejárni a plázát. Láttunk egy életnagyságú Neymar figurát is, ami láncokkal volt elkerítve, de fotózkodni szerettünk volna vele, viszont gyorsan odasietett egy biztonsági őr. Már rohantunk is volna tovább, kiindulva a hazai tapasztalatokból, de a srác leszedte a láncokat, hogy közelebb tudjunk menni hozzá. Judit le is fotózkodott vele, de én közöltem az őrrel, hogy köszi, de nekem Roberto Carlos volt mindig is a kedvencem. Azt persze nem jeleztük, hogy Judit sosem szerette a brazilokat, már százezer éve Italia-szurkoló. A helyi szuvenírboltok horrorisztikus árakkal dolgoznak, de ez nem meglepő, itt minden botrányosan drága. Egy Nike brazil válogatott mezt 30 ezer Ft-ért vesztegetnek. Találtunk egy Ayrton Senna boltot is, ahol még durvább árakkal operáltak. Az egyik mozgólépcső felett tükör vezetett végig, amin keresztül szerettünk volna közös képet készíteni. Hát, ez olyan bonyolult feladat volt, hogy háromszor kellett le-fel mennünk.
Miután kiviháncoltunk magunkat, és hazaértünk, kiderült, hogy Totya lelépett a belvárosba néhány szuvenírt beszerezni, ami egész jól sikerült neki, a 30 ezres brazil Nike mezt valahogyan megszerezte 12 ezerért, hm, reméljük, hogy eredeti! Este még Ibivel és Judittal elzúztunk az Extrába, hogy vegyünk pár ajándékot otthonra, és ha már ott voltunk, bejártuk az egészet, Ibi kipróbálta a masszázs fotelt és egy forgószéket, én pedig gördeszkáztam. Kár, hogy nem volt nálunk fényképezőgép, mert szuper képeket lehetett volna csinálni.
Nem beszéltem még pár érdekes eseményről: szinte minden órában durrogásokat hallunk. Először azt hittük, hogy tűzijáték, de miután nem csak éjjel, hanem egész nap előfordulnak, rájöttünk, hogy valószínűleg lövések lehetnek. Újabb bejegyzést érdemelnének az eddig elveszett dolgok. Márknak ellopták a szemüvegét, újat is kellett készíttetnie itt egy vagyonért, majd pár nappal utána nyoma veszett az IPhonejának is (mindkettőt bejelentette a rendőrségre, úgyhogy remélhetőleg fizetni fog a biztosító). Sandra nr. 2 telefonja szintén elveszett egy, a németekkel átbulizott éjszaka után. A sao paulói sportcsarnokból már elloptak egy 60 ezer Eurós (!) kamerát és egy laptopot is, legalábbis mi csak ezekről tudunk. Minket szerencsére eddig még nem ért semmi kár, igaz, nagyon figyelünk egymásra és egymás értékeire.
Rájöttünk egyébként, hogy a házunk környékén lévő hatalmas bogarak csótányok lehetnek. Nappal sehol sincsenek, viszont mivel mindig sötétben jövünk haza, sokat látunk belőlük. Olyan gyorsan rohannak, hogy amikor megjelennek, fejvesztve menekülünk, még akkor is, ha 20 kilónyi cucc van nálunk. Ezért is szoktuk kérni a taxisokat, hogy hozzanak minket fel a bejáratig, még az se zavar minket, hogy ehhez nagyjából végbéltükrözésen kell átesniük :) Szerencsére a hatodik emeletre nem tudnak felmászni, úgyhogy itt a szúnyogokon kívül nem zavar minket semmi. Van ám csótány az Extrában is annak ellenére, hogy teljesen kulturált az egész hely. Általában az ásványvizek között tanyáznak, ami nem gond, mert ha nem szivárognak a vizek, akkor biztosak vagyunk benne, hogy nem rágták ki őket.
Szereztünk már egy kedvenc helyi taxisofőrt is, az úr mindig az Extra bolt előtt áll, ő volt az, akivel a viharban majdnem Santosba vitettem magunkat véletlenül. Szombaton ő vitt minket a halboltba is, ahová véletlenül mentünk, majd két órával később a plázás tenger gyümölcsei helyre is. Biztos jókat röhög magában, amikor meglát minket. Lehet, hogy más fuvarja nem is volt az elmúlt három napban, csak mi. Pénteken, amikor már feladtuk a tömegközlekedést, és a város másik felében taxit kerestünk a legnagyobb gettó közepén, ahol legszívesebben leültünk volna elhalálozni, egy kigyúrt, valószínűleg a helyi gettóban felnőtt fekete taxisofőrre találtunk, aki átvitt minket az összes helyi nyomornegyeden, amelyek olyan borzasztóan néztek ki, hogy Judit és Ibi a hátsó ülésen nem mert kinézni az ablakon, hanem inkább az ülésekben található magazinokat tanulmányozták. Igaz, hogy Björn kifogott egy lehúzós fazont, de mi eddig nem csalódtunk, pedig naponta 3-4-szer taxiztunk. A reptérre indulásunkra is szerveztünk már két taxit, mert hatan indulunk majd Európa felé. Ennyi ember két hatalmas taxiba fér csak be, és fejenként 50 buznyákért visznek el. Ez itt jó ár, tekintve, hogy kétórás útra számíthatunk hétfőn.
Szombaton este maximum tíz órai fekvéssel kalkuláltunk, mert a döntő napján már reggel 8-ra szerettünk volna a csarnokban lenni, de úgy eldumáltuk az időt, hogy nem kerültünk éjjel kettő előtt az ágyba, Sandráék pedig háromkor estek haza. Vasárnap reggel időben elindultunk, ennek ellenére negyven percbe telt, míg sikerült két taxit fognunk. Alig lézengett pár ember az utcán, és a taxiban is meccset nézett a sofőr a beépített tévén. Ekkor jöttünk rá, hogy most van a Barcelona - Santos klubvilágbajnoki döntő, ezért halt ki a város.
Hétfőn 11.30-kor indulunk a szállásunkról haza, reméljük, valamikor kedden meg is érkezünk. Igaz, hogy összességében úgy gondoljuk, hogy ez a világverseny vitte eddig az összes pálmát (pláne, hogy decemberben eddig nem láttunk máshol pálmát), most már nagyon szeretnénk otthon lenni!
Totya fotói:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése