Újabb nap a tenger bűvöletében

Csütörtökön pihenőnap volt a világbajnokság A-csoportjában, így nyugodtan válogathattunk kedvünk szerint a programok között. Totya, Ibolya és Márk egy másik csoport meccseire utazott el Sao Paulóba, a német lányok külön utakon jártak, mi pedig Ildikóval a délelőtti kötelezők letudása (bolt, kilós ebéd, egyéb vásárlások) után három újabb múzeumot pipáltunk ki. Elsőként a Horgász-Halász Múzeumba (vagy ahogy egymás között neveztük, a Peca-Múzeumba) mentünk, ahol mindenféle állati preparátumok és csontvázak, és rengeteg horgászáshoz-halászáshoz szükséges eszköz várt ránk. Emellett láttunk még egyéb, kisebb-nagyobb tengeri lényeket, és egy nagyon érdekes gyűjteményt is. Kicsi üvegekben homok volt összegyűjtve a világ lehető legtöbb szegletéből, országokra és területekre bontva. Ezt egy magángyűjtő bocsátotta a múzeum rendelkezésére, az ő fényképe, és egy róla készült cikk is a kollekció mellett van kiállítva.

Következő állomásunk a Tengeri Múzeum volt, ami egy, az előzőhöz képest sokkal szerényebb kiállítandó tárggyal rendelkezett, ám ennek ellenére ennek a meglátogatásáért kellett a legtöbb reált kicsengetnünk. Jut eszembe, erről még nem írtunk, mennyire olcsó itt a kultúra. A kávémúzeumba és az Aquariumba is 5-5 reált fizettünk fejenként (kb. 600,- Ft), előbbi helyen újságíró igazolvánnyal feleződhet ez az összeg. A Horgász-Halász Múzeumba 2 reálért (kb. 250,- Ft) léphettünk be. Röhögtünk is Ildikóval, milyen durva lett volna szólni, hogy kérjük a féláras sajtókedvezményt! A Tengeri Múzeum, és az ettől mindössze száz méterre lévő Tengerészeti Múzeumba darabonként 10 reál volt a beugró, ez nagyjából egy, a praián (strandon) elfogyasztott Caipirinha árával egyenlő.

A Tengeri Múzeum is szép látnivalókat tartogatott, de olyan pici helyre zsúfolták össze, hogy szinte élvezhetetlen volt így. Azt azonban a beléptető kapu számlálójáról sikerült lekukkolnunk, hogy mi voltunk a helyen a 45301. és a 45302. látogatók. A Tengerészeti Múzeum a hajózás, kalózkodás témakörét boncolgatta, szintén nem nagy területen, ám az elrendezés és a tematika abszolút ízlésesnek bizonyult.

Hazafelé tartva betértünk egy, előzetesen fagyizónak feltételezett helyre, amit már odafelé menet kinéztünk magunknak nem messze az Aquariumtól. Arra azonban nem számítottunk, hogy belépve egy kilós kajálda típusú helyet lelünk, ahol a kiválasztott színes kis tálacskákba, kelyhekbe magunknak kanalazhattuk a gombócokat, nagyjából harmincféle fajtából válogatva. Díszítésként vagy ugyanennyiféle öntetet, cukorkákat, gumicukrokat választhattunk, a végén pedig itt is súly alapján kellett fizetnünk. Nyolc gombócra, öntetekre, satöbbi hagytunk ott körülbelül 2.500,- Ft-nyi helyi pénzt.

A több mint 12 kilométernyi enapi sétánk után úgy gondoltuk, az egyik, házunk közelében lévő bódésnál megérdemlünk egy-egy újabb, ezúttal is új ízvilágú Caipirinhát (carambola és ananász), aminek szürcsölése közben jó volt végre megpihentetni a gyaloglástól megfáradt lábainkat. Most először találkoztunk azzal, hogy megkérdezték tőlünk, a maradékot is kérjük-e, ami jelen esetben annyit takart, hogy az elkészítéshez használt shakerben maradt még majd’ félpohárnyi cucc fejenként, és azt is kihozták a koktélokkal együtt, így összesen több mint négy decinyi adagot kaptunk egy áráért.

Sokáig azonban nem lazulhattunk, ugyanis villámokkal, és erős lehűléssel jelezve útját érkezett meg közénk egy nagyobb vihar, így hiába voltunk közel a szálláshoz, mégsem úsztuk meg szárazon ezt a túrát. Érdekes volt látni, hogy a vihar lecsendesedése után hiába maradt még meg az eső, a strandot újra meglepték a focizó emberek, akiket még az égi áldás sem tud megzavarni ezen tevékenységük közben.