Sífutás a tó jegén

Még az utazásunk előtt elhatároztuk, hogy mivel az eddigi életünkből mindannyiunknak kimaradtak a téli sportok, a lehető legautentikusabb környezetben igyekszünk majd a hiányosságainkat pótolni, mind elméletben, mind pedig gyakorlatban.

Első lépésként a csütörtöki szünnapon a magyar válogatottal tartottunk az 1994-es lillehammeri téli olimpia egyik helyszínére, a síugrósánchoz, ahol az olimpiai láng is lobogott.

Hazafelé betértünk a környékünk „fővárosába”, Sjusjoenbe, ahol még hetekkel az ide érkezésünk előtt az Interneten kiszúrtunk egy sífutó felszereléseket kölcsönző sportboltot. A házikót a pontos cím megléte nélkül is könnyen megtaláltuk, és mikor már az üzletben voltunk, jött csak az igazi meglepetés. Az eladó srác kérdezte a címünket, mire mi nagyjából, fejből emlékezve bemondtuk a házunk főbérlőjének elérhetőségét. Kihozta a léceket, a botokat és a cipőket, majd miután elkezdtük a zsebünkből előhúzni a pénztárcát, közbevágott: „Nem, nem, majd csak akkor fizessetek, mikor visszahoztátok a cuccokat”.

El se hittük, hogy ilyen létezik: odaadnak két komplett sporteszköz-készletet, vaktában, ránk bízzák, mikor hozzuk vissza, és direkt felszólítanak, nehogy előre pénzt adjunk érte…

A cross country sportággal való ismerkedésünknek nem is találhattunk volna ennél ideálisabb helyszínt: állítólag ez a környék rendelkezik a világ legtutibb sífutó terepeivel. Még az autóutak mellett is találhatóak olyan „KRESZ-táblák”, amik azt jelzik: VIGYÁZAT, SÍFUTÓVESZÉLY!

Az első délutáni botladozásom után végre Ildikó is csatlakozott, és péntek délelőtt rávetettük magunkat a házunk mögött található tó jegére. A tavacska nagyjából csontig be lehet fagyva, és rajta több centi vastag hóréteg ül, mi pedig csak suhantunk, suhantunk… Vagyis érzésre, a videókról és képekről visszanézve inkább csak bénáztunk, bénáztunk…

Az elméleti oktatást délután tartottuk, mikor is az Olimpiai Múzeumot látogattuk meg, ami gyakorlatilag az Európa-bajnokság színhelyéül szolgáló Hakons Hall sportcsarnokban található. A kiállítás az olimpiák történetét dolgozza fel, zömében természetesen a házigazdák szemszögéből, vegyítve a nyári és a téli olimpiák eseményeit. Az ott készült képekből mellékelünk párat a galériánkban.

A szombati szünnapon újabb kalandra készültünk: a bob- és szánkópályára terveztünk egy látogatást, ám a helyszínre érkezve zárt kapuk fogadtak minket. Kicsit el is keseredtünk, mikor utánaérdeklődve azt hallottuk, hogy csak délután négytől van nyitva, mivel így az előttünk álló napokon már nem fogunk tudni rá időt szánni.

Na, itt a tó!

Ezt a bejegyzést a szállásunknak, illetve az ahhoz kapcsolódó történéseknek szeretnénk szentelni.

A lillehammeri csarnoktól 27 km-re található a hét tó vidékének (Sjusjøen) egyik tava, melynek partján béreltünk egy kis faházat, fejenként nagyjából tizedannyi áron, mint amennyit egy hotelért kellett volna kifizetnünk. Egyébként is az ilyen kis házak, lakások, apartmanok hívei vagyunk már évek óta, és nem csak az anyagi szempontok miatt, hanem mert ezeken a helyeken a saját kis életterünkben, egymás között élhetjük a mindennapjainkat, családias környezetben.

Azt viszont egyikőnk sem gondolta előzetesen, hogy ez a tó egy völgy közepén fekszik, erdőkkel körülölelve, ahol jó esetben ötszáz méterenként akad egy házikó. Amikor a tulajdonos csak nagyjából körülírni tudta, merre van az ő háza, ahol a kulcsot átvehetjük, még mindig nem sejtettük, mi is vár ránk. Azonban mikor az adott paraméterek alapján, az Interneten megkeresett koordinátapont felé közelítettünk, egyre elképesztőbb élményben lett részünk. A totális sötétségben először egy kicsit, majd egy nagyon is meredek úton hajtottunk, ami egy idő után elkezdett ereszkedni, végül a tanyák elhagyása után egy erdőbe torkollott, és a nagy fenyves erdő túloldán, a semmiből egyszer csak felbukkant az adott cím. A tulajdonostól párszáz méterre, két tisztásnyival arrébb aztán ott pöffeszkedett a kis kunyhónk, csalogató hangulatvilágítással az ablakaiban.

Érkezésünkkor még csak a házikó otthonos belsejét élvezhettük, reggel pedig alig vártuk már, hogy felkeljen a nap, és meglássuk a tavat. A mellékelt képeken megnézhetitek, milyen kilátás tárult elénk. Ha az ember az ünnepek előtt igazi karácsonyi hangulatra vágyik, ide látogatva egészen biztosan megkapja azt is. Havas fenyőerdők, fából készült házikók, kedves kis dekorációk, minden egyben van. Ami egyedül rémisztő lehet, az a hőmérsékletbeli különbség hazánkhoz képest: lassacskán mi is megszoktuk a látványt, hogy reggelenként, az autó elindításakor -23, -26 fokot mutat a rendszer, és hogy a több rétegnyi ruhától egészen robotossá válik a mozgásunk.

Van viszont egy kis izgalommal vegyes várakozás, ami mindenért kárpótol minket. Az első reggelen a házunk kertjében felfedezni véltünk valami rén- vagy jávorszarvas nyomokat (vagy valamit, amit mi annak akartunk gondolni), és innentől indult a kis csalogató játékunk. Otthonról hoztunk magunkkal finom kis magyar almákat, ebből egy-egy darabot kirakunk a teraszunk korlátjára, és izgatottan várjuk, mikor veti rá magát az állatka. Szerda éjjel, a csarnokból hazaérkezve végre nem volt már a helyén az alma, ám reggelre megtaláltuk lent, a hóban. Tudományosan elemeztük a belőle hiányzó darabka széleit: egyikőnk jávorszarvasra, míg a másik egy madárra tippelt, közös nevezőre pedig eddig még nem jutottunk a kérdésben. Viszont pont a bejegyzés írása közben hirtelen hatalmas hangzavart hallottunk a teraszról: egymást félrelökve rohantunk kifelé a nagy találkozásra, ám csak téves riasztás volt. Szó szerint az arcunkra fagyott mosollyal néztük a szél által felborított sífelszerelést...

A helyszín megközelítése, illetve az onnan való kijutás világosban sem egyszerű: vannak szakaszok, ahol a sofőrön kívül mindenkinek ki kell szállni az autóból, miközben izzítjuk magunkat a hólánc bármikori felrakására. Eddig erre még nem került sor, de ami késik, nem nyúlik. Nagyon óvatosnak kell lennünk még az olyan szakaszokon is, melyek ránézésre biztonságosabbnak tűnnek. Miután rögtön az Eb első napján a csarnokba induló, szintén kocsival Lillehammerbe utazó magyar szurkolók tengelytörést szenvedtek az útról lecsúszva, mi is, még az addigihoz képest is jobban vigyázunk.

Eddig még nem ejtettünk szót a lakótársunkról, akit korábban már említettünk a blogban, de akkor még a személye rejtély maradt Számotokra. A Norvégiában élő olvasónk, Ibolya csatlakozott hozzánk, egyáltalán nem váratlanul. Személyesen először tavasszal, a svédek elleni Eb-selejtező mérkőzésen találkoztunk vele Lundban, és már azelőtt, és azután is rengeteget segített, segít nekünk a skandináviai, illetve a román hírek megjelentetésében. Az Európa-bajnokságra viszont már ennél is konkrétabb tervekkel érkeztünk vele kapcsolatban, de ő meglepetésünkre még ezeket az elképzeléseket is felülmúlja szorgalmával, lelkesedésével. Lassan mind a játékosok, mind pedig az olvasók számára ő lesz a stábunk legnépszerűbb tagja, ha nem vigyázunk! :)

A mai délutánunkat és a péntek reggelünket egy új sport, a sífutás kipróbálására szánjuk, erről fényképes és videós részletekkel is szolgálunk majd.