Jenő, a megmentő

Utolsó bejelentkezésünk óta sem unatkoztunk: a szombati nap délelőttjén kisétáltunk a szállodánk közelében lévő Dzsindzsi tóhoz, ami nagyjából a Balatonhoz hasonlít, igaz, körbe felhőkarcolók veszik körül. A szállásunk egyébként a csarnoktól tíz km-re fekszik a Szigapúri Ipari Parkban (SIP), amely a tó környékén helyezkedik el. Érdemes megnézni a videót arról, milyen környéken vagyunk! A tóparton tehát sétáltunk egy jót, majd egy szál pulóverben ihattunk meg egy sört, szerencsére annyira szép, napos időnk van (egyébként a szmogot sem érezzük olyan óriásinak). A helyiek körbe is vettek minket gyorsan, és gyakorlatilag egyfolytában bámultak, sőt, az anyukák mutogatták a gyerekeiknek, hogy lám, lám, ilyen furcsa emberek is vannak a világon.

A séta után sajnos már csak annyi időnk maradt, hogy visszamenjünk a szállásunkra, majd a csarnok felé vegyük az irányt. A hotelünk egyébként minden igényt kielégít, ilyen luxusszálláson szerintem még egyikünk sem volt eddig. Egy több mint száz négyzetméteres lakosztályról van szó, két fürdőszobával, plazmatévével, stb. Mindez pedig fejenként napi 3.000 Ft-nyi összegért, de itt gyakorlatilag minden ilyen olcsó, az ételek, a taxi, szóval minden.

A csarnok előtt még elmentünk ebédelni egy kínai gyorsétterembe, ahol a kommunikációs problémáink miatt véletlenül fejenként két tányér levest rendeltünk... Akkor még nem tudtuk, de ennek a levesnek 24 órán át ki kellett tartania, mert sajnos a meccsek után, este tizenegykor már semmi se volt nyitva.

A magyarok késő esti meccse után egyébként meglepetés ért, mert az itteni sajtóközpont vezetője, Björn barátunk megkért, hogy amíg nem érkezik meg Ballai Attila médiafelelős Kínába, tolmácsoljak a sajtótájékoztatón magyarról angolra, amit el is vállaltam, de nagyon izgultam, mert még soha nem szinkrontolmácsoltam. Szerencsére azért megértették a helyiek.

Mikor a meló után hazaértünk, úgy döntöttünk, hogy megbontunk egy üveg rizspálinkát, mert azt hallottuk, hogy fertőtlenítés céljából nem árt napi 1-2 kupicával ledönteni valami erőset.

A művelet közben érkezett egy levél az ajtónk alatt becsúsztatva, amiben az állt, hogy "Mr. Balogh Ildikónak" megjött az elveszett csomagja a reptérről. Ez eddig oké, de hol van a többieké?! Mindenesetre gyorsan felhozattuk a csomagomat a futárral, akinek úgy megörültünk, hogy a csomagomból előhalászott Sport Szelettel jutalmaztuk.

Mivel még az elutazás előtt eldöntöttük, hogy az összes kínainak magyar nevet adunk, akivel kapcsolatba kerülünk, gyorsan el is neveztük Jenőnek megmentőnket, akivel közös fotót is csináltunk, majd megígérte, hogy gondja lesz a többiek csomagjára is, és naponta többször is felhívja a repteret.

A csajokhoz hasonlóan mi is hoztunk magunkkal hazai ízeket egy házi ágyas pálinka személyében, amelyet nagy örömünkre végre fel tudtunk bontani, és el tudtuk fogyasztani. A buli olyan jól sikerült, hogy én hajnal négykor, Judit ötkor, Totya pedig 3/4 9-kor (!) került ágyba. Márkkal szinte nem is találkoztunk, mert ő ma átvonatozott Vuhsziba, hiszen meg szeretné nézni élőben a németeket. Holnap, azaz hétfő reggel mi is utánamegyünk, mert abban a városban van egy olyan állatkert, ahol láthatunk pandamacit!!! Ez az egyik kipipálandó programpontunk.

Egy másik programpontot letudtunk ma: ébredés után, azaz délben eltaxiztunk a selyemgyárba, ahol egy kedves hölgy (Andinak hívtuk - ő is kapott Sport Szeletet) végigvezetett minket a selyemkészítés folyamatán. Még selymet is nyújthattunk, szóval nagyon érdekes volt az egész, érdemes megnéznetek a képeket!

Ezután végre enni akartunk, de órákon át bolyongtunk a csarnok 3 km-es körzetében, és csak nem túl bizalomgerjesztő bódékat találtunk, de nem lenne jó még a túra elején lebetegedni. Végül a csarnok melletti KFC-ben voltunk kénytelenek étkezni, de a jövőben szeretnénk minél több helyi ízt megkóstolni.