Habár lassan egy hete már annak, hogy sokezer kilométerre jutottunk otthonról, az akklimatizációról még nem meséltünk. A helyzet az, hogy ez egy nehéz kérdés, mert fáradtságunk okát a meccsek itteni időpontja miatt sem tudjuk pontosan eldönteni. Este tizenegy előtt még egyik meccsnapon sem tudtuk elhagyni a csarnokot, onnan még egy laza félóra, míg eltaxizunk „haza”.Most is épp egy ilyen élethelyzetben készítem ezt a bejegyzést. Itteni idő szerint két óra elmúlt, alig fejeztük be a vacsorázást, és az elmaradhatatlan fertőtlenítőszer társaságában firkálgatok a gépembe. Ha még nekilátunk egy kicsit beszélgetni is a laptopok nyomogatása, vagyis a munkánk befejezése mellett, hajnali háromnál, fél négynél előbb tutira nem kerülünk ágyba. Reggel pedig időben felébredünk, mert ha az ember ilyen messzire elutazik, akkor nem alvással, hanem minél több inger magába juttatásával akarja tölteni a napokat. A négy-öt óra alvás mellett pedig a csarnokban napi minimum hét órákat töltünk folyamatos koncentrálással, ami kiegészül a szálláson végzett egyéb háttérmelóval. A kérdésre, hogy mennyire vagyunk elfáradva, leginkább a reggelenként a tükörből visszaköszönő arcunk tudna választ adni, de azokról inkább nem készítünk fényképeket a naplóba…
Ma egy kicsit lazább programtervvel leptük meg magunkat, mint azt az előző napokban tettük. Túránkat a szucsoui városi múzeumban kezdtük, ami nem túl nagy méretű volt ugyan, de egy igazán modern és impozáns épületben kapott helyet. Meglepetésünkre ingyenesen látogatható, és a viszonylag kevés elhelyezett műtárgy között meglepően sok akadt, ami még a Krisztus előtti évezredekből származik.
A gyorsan letudott kulturális program után kissé alantasabb dologra adtuk a fejünket: nyakunkba vettük a belvárost, és egy kicsit vásárolgattunk. A termést a képeken felfedezhetitek. Útközben éhségcsillapításul benyomtunk arcunk mögé egy kis pálcikán sült tintahalat, ami meglepően ízletes volt, és mindössze 2 jüant kóstált. A vicc ezután következett, mikor a fizetésnél az 5 jüanos helyett egy 5 EUR-s bankjegyet adtunk át a srácnak, amire a fél környék összefutott, úgy nézegették, hogy az vajon milyen hamis pénz lehet!Arrébb sétálva Ildikó belefutott régi vágya tárgyába, egy gyümölcsös-szőrös fülvédőbe, amire azonnal lecsapott, és némi alkudozást követően már azzal a fején bandukolt tovább. Na, akkor jött el az én pillanatom egy pandás mellényke formájában – szokásos alkudozás, aztán cucc a szatyorba! A lista ezek után mindkettőnknek egy-egy igazi kínai selyemblúzzal bővült, amit már otthon elhatároztunk, hogy ha törik, ha szakad, szerzünk itt magunknak. Végül mind a négyünk kezében ott ficegett a maszk, ami állítólag a szmog és a H1N1 ellen is véd.
Mint meséltük, bármerre járva-kelve folyamatosan bámulnak ránk a kínaiak, annyira kuriózumszámba mennek erre az európai fazonok. Most mindenki elképzelheti, miként néztek a maszkos fejünkre (plusz Ildikó gyömölcsös-szőrösére)!
Az utunkat egy igazi kínai étterem felkutatásával folytattuk, és egy egészen jóra bukkantunk. Szerencsére itt szóltak, hogy mindkét általunk kinézett étel leves, így nem szívtuk meg úgy, mint a csarnok melletti helyen. Volt viszont egy olyan fogás a menüben, amit mindannyian egyöntetűen pudingnak néztünk, míg egyikőnk bele nem kanalazott, és nem akadt meg a kanál egy hatalmas fokhagymában. Valahogy onnantól már nem érdekelt minket az a szösszenet. Ettünk viszont pár különlegességet: Márk békát, jómagam pedig angolnát, és egymás ételébe is bele-belekóstolgattuk.A csarnokba jutás előtt egy hatalmasnak látszó gonddal szembesültünk, nem volt egyikünknél sem a cetlije, amin a cím szerepel. Sebaj, van nekünk egy Márkunk, aki problémakezelésből ma is ötöst kapott: azonnal előkapta a notebook-ját, és az utca kellős közepén keresgélte a fájlt, majd a taxiba bepattanva arról mutatta taxisnak az úticélt. Az eredmény: újabb legalább harmincöt minket marslakónak néző kis kínai állampolgár.
Egy kis félöröm még adódott ma, mikor a reptérről kaptunk hírt, hogy állítólag a Totyi- és Judit-csomagot reggel küldik nekünk a hotelba. Hisszük, ha látjuk.
Mint a német kollégától, Sandrától megtudtuk, az előzetes hírekkel ellentétben a Vuhsziban lévő állatkertben még sincs pandamackó, így a holnapi (vagyis már mai) programot módosítjuk, a pandára pedig keresünk egy másik napot. Addig is ott van nekünk a szucsoui sajtófelelős, Björn barátunk, alias Macipörkölt, őt nézegethetjük eleget!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése