A mai napot egy igazán különleges látványosságnak szenteltük: Zhouzhuang ősi városába látogattunk, melyet más néven a Kelet Velencéjének is neveznek. Ez egy skanzenhez hasonló kis település, mely Kr. e. 770-ben már létezett, és 1086-ban kapta ezt a nevet. Amiben eltér viszont a skanzentől, az az, hogy az itt látható házakban ma is élnek az emberek, akik a portékájukat kínáló árusok is egyben. A kis utcáin sétálgatva ez a tudat sok rémisztő pillanatot okozott nekünk.Reggel – első itteni rossz napként - esőre és ködre ébredtünk, ennek ellenére bíztunk benne, hogy az előre eltervezett programot így is kivitelezni tudjuk. A hotel személyzete segített megegyezni a sofőrrel, így a tőlünk körülbelül 40 km-re fekvő helyszínre olcsóbban vitt el a taxi, mintha busszal utaztunk volna oda. Ráadásul így még élvezhetőbb is volt az az útszakasz, ahol Szucsouban egy alagút visz át több kilométeren keresztül egy tó alatt.
Az ősi város egy körbekerített hatalmas területen fekszik, melynek bejárása több órát tesz ki, nekünk is van egy olyan gyanúnk, hogy hiába bolyongtuk ott olyan sokáig, mégse láttunk mindent. A kis csatornák mellé épült főként romos házak egy részében üzlethelyiségeket alakítottak ki, az éttermek, boltok alkalmazottai pedig már messziről fenik a fogukat a turistákra (vagyis azok pénztárcájára). Annak ellenére, hogy a buszállomásoktól kezdve a nagy éttermeken át egészen a hotelekig alig talál az ember angolul értő kínait, itt, ebben a kis városkában méterenként szólítottak le minket szinte tökéletes angolsággal, a különböző szolgáltatásaikat kínálgatva. A szárított halaktól a sült kacsán át a kézzel faragott, csontból készült használati tárgyakig minden tipikus szuvenírt megtalálhat az arra vágyó kiránduló.A buddhista vallás hangulatát átérezve majd kiugrottunk a bőrünkből, mikor megtaláltunk egy harangkápolnát egy kongató eszközzel, és ezt a párost mind a négyen alaposan megdöngettük (lsd. a csatolt képek közt).
Helyi állatokkal is barátságot kötöttünk: a két kiskutyussal, Fifivel és Kisvacsival (utalva arra, hogy Kínában az ember legjobb barátja gyakran a kedvenc eledelévé is válik), valamint Ernővel, a kecskével.
Ahogy néztük, a helyiek is barátságban élnek a kis lényekkel, bár egy egészen más formában… Az éttermek kirakatába, kis akváriumokba helyezik ki a teknősöket, rákokat, halacskákat, és egyéb vízi állatokat, bár amelyiket oda költöztetik, már sejtheti, hogy nem lesz már hosszú az élete. A kedves turistáknak pedig azt ajánlgatják, hogy nyugodtan kedve szerint válogathat, melyiket is szeretné a tányérján látni. Köszke, ezt ma kihagytuk.
A formánkat ezen a túrán az étteremben sikerült hoznunk, mikor rendeltünk egy pár fogást, majd a főételeket levesbetétként értelmezve, azok elfogyasztása után még másfél órát ültünk mérgelődve a helyen, milyen lassú a kiszolgálás…A csatornák miatt a helyiek olyan félelemben élnek, hogy sokszor gyermekeiket és háziállataikat csak az ajtófélfához kikötve hajlandóak az utcára engedni, és ez a látottak alapján egyáltalán nem vicc: az egyik helyen egy macska, a másikon egy kisgyerek lógott a kötél végén.
Este Totyival elmentünk bevásárolni egy hipermarketbe (mivel az reklámként lenne felfogható, ezért nem írom le, hogy a helyi Auchanban jártunk), és röpke kétórás bandukolással fedeztünk fel egy halom izgalmas ételt és italt, ami után négy megpakolt szatyorral távoztunk. Örömmel jelentjük minden emiatt izguló Olvasónknak: a rizspálesz és a rizssör után végre a rizsbort is kipróbáltuk. Már csak a kígyóital van hátra, de ami késik, nem nyúlik…
Necrosnak szeretettel a két kínai speaker hölgyről:
Ó, köszönöm szépen! :)
VálaszTörlés