Teljes a létszám

Az alvásunk közepén telefon ébresztett minket, de ezen most nem borultunk ki, hiszen ez egy lassan egy hete várt pillanatot jelentett: végre-valahára megérkeztek a csomagjaink.

Ahhoz képest, hogy még hajnalban is napsütéses időt jósolt az előrejelzés, frankón szakadó esőre ébredtünk, ami nagyban hozzájárult az indulási idő minél tovább halasztásában. Végül már délután egy is elmúlt, mikor nyakunkba vettük a várost, és túl sok hasznosat sem tudtunk tenni. Márk és Totyi belevetették magukat a halászember kertjének megtekintésébe, míg mi, Ildikóval magunkra vállaltuk a minél tökéletesebb ebédelős hely felkutatásának feladatát.

Végül megtaláltuk az éttermet, ami az eddigiek közül a legkisebb volt ugyan, de a legnagyobb választékkal bírt, mindazt pedig egy szuper jó fényképes étlapon tálalta. Az eddigi tapasztalatok szerint nem voltunk túlságosan ellátva intenzív ízekkel: a kínai ételek a magyar gyomornak nagyon sótlannak, és sok esetben íztelennek tűnnek, vagy olyan ízük van, amit pontosan nem lehet kategorizálni. Ezen a helyen viszont igazi ízdömping fogadott minket. Az édes-savanyú leves, mely valójában édes-savanyú-csípős volt is nagyon bejött mindannyiunknak. Főételnek Ildikó olyan csirkés cuccot választott, aminek az ízéhez Pesten is bármelyik kínai kajáldában hozzászokhattunk. Totyi egy rizottószerű ételt evett, és igazán meg kell őt dicsérni, mert rohamosan fejlődik a pálcikaevésben. Jómagam kézzel készített tésztát toltam finom vegyes gombákkal (jelentem, közel húsz órával ezután is még élek), Márk pedig túlvan élete legcsípősebb ételén, melyet, ha könnyezve is, de az utolsó szemig elpusztított. Érdemes megnézni az arról készült fotót, mert még szinte azon keresztül is csíp!

Totyira visszatérve itt ragadom meg az alkalmat, hogy elmeséljem, a világbajnokság első négy meccsnapján ő volt az egyetlen magyar fotós a helyszínen, és az ötödiken is csak azért változott ez a helyzet, mert megérkezett Paha is, a stábunk másik fénykép-felelőse, de erről még később mesélek…

A csarnokban szokás szerint fergeteges hangulat uralkodott a sajtószektor azon részén, ahol mi ülünk. Nagyon jó érzés évről-évre ilyenkor viszontlátni azokat a külföldi kollégákat, akiket már régóta ismerünk, és akikkel nemcsak a meccsek időtartamára szóló a kapcsolatunk, hanem privát programokat is szoktunk szervezni. Ilyen például az előző bejegyzésben is már említett Björn, aki idén a szucsoui helyszín sajtófelelőse az IHF-nél, vagy a lengyel Michal barátunk, akivel az idén a junior Eb, a győri BL-meccsek és a novemberi Pannon Kupa miatt viszonylag sok időt tudtunk együtt tölteni. A pénteki estére össze is szerveztünk velük egy karaoke-bulit, ahová meghívtuk a norvég Björn cimboránkat is. Részletek erről később.

A sajtószektorban is az volt az egyik poén tárgya, hogy a kínaiak mennyire máshogy mutogatják a kezükön a számokat, mint azt mi Európában csináljuk. Mellékelek egy ábrát is erről, ami alapján tanuljuk az itteni rendet. A legdurvább különbség, hogy amin mi a kettőt értjük, az itt nyolcat jelent. Sokszor úgy, mint egy kisgyerek próbáljuk kisilabizálni, mit és hogyan mutassunk, hogy megértessük magunkat. Az utazásokkal nincsen ilyen probléma, és a keresett látványosságokkal vagy dolgokkal kapcsolatban sem, mert a hotelünkben nagyon segítőkészek a recepciósok, és kis cetlikre mindig felírnak nekünk kínaiul mindent, amit csak kérünk.

A harmadik meccsre végre megérkezett Paha is közénk, és a közel húszórás út fáradalmai ellenére is nagy örömmel vetette bele magát a munkába. Az már csak külön öröm, hogy ez pont a magyar szempontból legfontosabb összecsapás volt. Igazán jó érzés, hogy egyetlen, fotóssal a vb-n lévő magyarországi médiumként rögtön duplázunk is. Paha érkezése tiszteletére egyébként kicsit bevásároltunk a srácokkal, csakhogy a csatlakozó bandatag se szenvedjen hiányt, és minél előbb megkóstolhassa a rizsbor-rizssör-rizspálinka triót. Nos, minden emiatt izguló hozzátartozónknak jelentjük, a tesztelés megtörtént!