Ladikból Szucsou is egész más!

A hétfői egész napos sanghaji túrát követően a keddet teljes egészében a pihenésnek szántuk, bár igaziból nem is nagyon tudtuk volna semmi hasznossal tölteni a csarnokba menetelig hátralévő időt, figyelembe véve, hogy szakadt az eső, és erős szél is fújt. Itt jegyzem meg, hogy eddig mekkora szerencsénk volt, mert a szünnapokon pont mindig szép időnk volt, a közteseken pedig bármi beleférhet.

Szerdán viszont újra szünnap jött, a teljes napra felszerelkezve programokkal indultunk hát neki utolsó használható szucsoui időnknek. Márkkal és Ildikóval elsuhantunk a Tigris dombhoz, ami a város északnyugati csücskében található, és szép időben szép kilátás nyílik a tetejéről a városra, nem is szólva az ott szemlélt látványosságokról. A dombtetőn található több mint ezer éves, 47,7 méter magas téglából épült ferde pagoda az ősi város egyik legfőbb jelképe. Jó másfél órát bolyongtunk, fotózgattunk, és élveztük a rajtunk röhögő kínaiak barátságos társaságát. Mint a rossz gyerekek, akik kihasználják, hogy a szüleik épp nem figyelnek rájuk, és gyorsan elkövetnek valami renitens dolgot, pont úgy éreztük magunkat a reggeli helyett vett tölcséres jégkrémet majszolgatva, önelégült vigyorral az arcunkon.

Az édesanyáink megnyugtatása érdekében azért leírom, hogy utána, már kint, az utcán toltunk rá egy kis tintahalat is, némi ismeretlen húsgömbök társaságában... Vagy ez mégse olyan megnyugtató?!? Paha és Totyi is megérkeztek aztán utánunk a helyszínre, ahol velük kiegészülve, desszertként egy hölgytől (Annamáriának neveztük) szereztünk egy kis pisztáciát, ám a héjból kibontva a megszokott jó kis íz helyett valami félig kesernyés, puha állagú izé bukkant elő. Totyinak támadt egy brillíros ötlete: rakjuk el, vigyük haza, és a hotelban majd rápörkölünk mi, a lábosban! Nos, mindenki képzelje maga elé, hogy is nézett mindez ki megvalósítva!

No de térjünk vissza időben, a helyszínre, ahol Ildikó közben bevetette magát, és a fejenként 40 jüanra tartott hajókázást azonnal 30-ra alkudta, majd bepattanva a ladikba indult is a túra. A fiúk fotóztak, videóztak, legurult némi Suntory és egy kis rizspálesz, megvettük a bácsiknál kapható összes szuvenírt, csináltunk néhány közös képet emlékbe, aztán mentünk tovább immáron gyalogosan az utunkra. A hajó egy igazi tradicionális városrészben tett ki minket, ahol felvásároltuk a környék összes ajándékboltjának forgó és elfekvő készletét. A részletekre azért nem térek ki, mert a naplónkat mindannyiunk egész családja is olvassa, és hát akkor nem lenne már semmi izgi karácsonykor a fa alatt.

Útközben találkoztunk egy szimpatikus rendőrrel, aki legnagyobb meglepetésünkre, mellénk érve ránk mosolygott, és annyit mondott: „You look so lovely, girls”! Nem tudtuk igazából eldönteni, hogy ez nekünk, vagy a fejünkön ülő pandasapinak szólt. Később újra összefutottunk ezzel a rendőrrel, aki akkor megkérdezte, melyik országból vagyunk, és miután megmondtuk, annyit válaszolt: „Tudom, Magyarország ott van Románia mellett”. Ezen nagyon ledöbbentünk, hiszen idáig még az is ritkaságszámba ment, ha annyit értett bárki is, hogy Európából vagyunk. Majd meg is jelölte viccesen, milyen nyelvet beszélünk: „Hungrish”, vagyis Hungarian English nyelvet!

Az alig egy órás keresgélés után megtalált angol nyelvű étlapos étteremben aztán egy igazán különleges élményben lehetett részünk. Azt már eddig megszoktuk, hogy a legtöbb helyen az asztal közepén van egy magasított, kör alakú rész, amit körbe lehet pörgetni, és így szedegetni az asztalunkon lévő összes tálból. Most azonban megjelent egy pincérsrác, és legnagyobb csodálkozásunk közepette kiszedte az asztal közepét, és ott feltűnt egy gázmelegítő, ami az asztal alá rejtett palackból kapta a naftát. Hoztak egy hatalmas tálat, tele levessel, és az gyakorlatilag ott, előttünk forrt fel. A nagyobb meglepetést azonban nem ez okozta, hanem hogy amit főételnek rendeltünk, azt nyersen hozták ki, és nekünk kellett a levesbe beledobálni, és megfőzni benne. Név alapján nem arra gondoltunk, amit kihoztak, de aztán végül szépen elfogyasztottuk főve szalonnatekercseket és a sertésgyomor-darabkákat is.

A kulináris élvezetek után jöhetett a hétköznapibb feladat, irány a műszaki áruház az előre megrendelt holmik átvétele miatt, ja és a bevásárlás az Auchan-ban. Az utóbbival előző este már átéltünk egy durva kalandot. Hallottuk, hogy van Szucsouban egy éjszakai piac, és oda szerettünk volna eljutni. Szokás szerint fel is írattuk egy cetlire a hotel recepcióján, majd az aznapi meccsek után teljes lelkesedéssel mutattuk a taxisnak, hová is vigyen minket. A végállomás azonban egyáltalán nem az volt, amire számítottunk, hanem a már két órája zárva lévő Auchan-áruházban raktak ki minket. Akkor esett le, hogy a „night market” alatt a hotel személyzete a sokáig nyitva tartó boltot értelmezte…

Itt ragadom meg az alkalmat, hogy egy kicsit „gusztusmentesebb” témát taglaljak. Azt előre hallottuk, hogy Kínában köpködnek az emberek. Nagy ügy, gondoltuk. Jómagam pár évvel ezelőtt voltam Moszkvában, és ott is azt mondták, hogy ezt tapasztalhatom, készüljek fel rá. Nos, az itt eddig eltöltött két hét tapasztalataiból kiindulva bátran állíthatom, hogy az oroszok a kínaiakhoz képest azt se tudják, mi a köpködés. Azt európai aggyal ugyanis lehetetlen feldolgozni, hogy nem csak nyílt térben röpködnek körülötted a nyálgombócok, hanem a boltokban is!

Ami pedig még undorítóbb, hogy ezt a szokást nemcsak az öregek, hanem az egészen fiatalok is követik, fiúk, lányok, asszonyok, férfiak, egy szóval tényleg mindenki. Nekem az jelentette a holtpontot, mikor az Auchanban a sorok között, a tejespult mellett, közvetlenül a lábamnál csattant egy körülbelül ötvenéves nő testnedve. Mindezek mellett itt nincsenek az otthon az áruházakban megszokott takarítógépek sem a sorok között, ehelyett egy szinte száraz rongyot egy rúdon tolva maszatolnak szét mindent, és teljesen olyan érzésed van, hogy minden teljesen mocskos körülötted.

Hagyjuk a negatív élmények taglalását, és térjünk vissza Totyi pisztáciapörkölésére! Azok a kis huncut szemek semmit sem akadtak módosulni eredeti szörnyű állagukhoz képest, így az aznap estére betervezett filmnézéshez végül chips párosult.

A csütörtökről előre tudtuk, hogy a világbajnokság leghúzósabb napja lesz, négy darab felsőházi helyosztóval, így sokáig aludtunk, hogy bírjuk a strapát, ami a helyszínen, közben derült ki, mennyire jó ötlet volt tőlünk. Éjfélkor hazaesve egy gyors pakolás várt ránk, mert reggel elbúcsúzunk Szucsoutól, és irány Nanjing, ahol pénteken az elődöntők, vasárnap pedig az érem-csaták következnek. Megyünk is, mert szorít az idő!