2009. december 2., szerda

Segítség, átvertek!

Nagyjából huszonhét óránk van még a reptérre indulásig, a teendők sora végtelen, de azért egy kis helyzetjelentés a hajnali órán belefér.

A vízumok gond nélkül elkészültek, hétfő óta a zsebünkben, tegnap pedig Paha is beadta a kérelemhez szükséges dokumentumokat.

Az elmúlt két napra már csak egy olyan aprócska feladatunk maradt, hogy a kint töltendő tizennyolc éjszakából tizennégyre találjunk szállást Szucsouban. Na de folytassuk ott, ahol az előző bejegyzésben ezt a történetet abbahagytuk.

Amint azt olvashattátok, csütörtökön még úgy nézett ki, lesz másik szállás ahelyett, amit „eladott a tulajdonosa”. A közvetítő hölgy azonban pénteken egy újabb meglepi-levelet dobott ránk, amiben azt írta: ilyen rövid idő alatt úgy néz ki, nem tud szállást találni, talán ha küldenénk egy kis előleget a múltkor eltűnt helyett… Ebben a percben azonnal küldtünk egy levelet ezen ingatlanközvetítő összes címére, amiben leírtuk az esetet, és azt, hogy úgy érezzük, át lettünk verve. Továbbá ha nem biztosítanak egy másik lakást 48 órán belül, a hatóságokhoz fordulunk.

Szombat reggelre megérkezett a válasz az ingatlanos cég központi e-mail címéről, amiben sajnálatukat és megdöbbenésüket fejezték ki, és leírták, hogy az illető kolléganő már régóta nem dolgozik náluk, és hogy ez az egész az ő magánakciója volt, aminek mi az áldozatai lettünk. Az 1000 jüan (utalási díjjal több mint 30.000,- Ft) foglalót a csaj privát számlájára utaltuk, a kapott szerződésünk pedig szintén nem az ő szerződésformátumuk, hanem az átverőnk kreálmánya. Erre csak annyit kérdeztünk vissza: hogyan lehetséges, ha ez a csaj tényleg már réges-régen nem náluk dolgozik, hogy a honlapon még abban a szombati percben is az ő elérhetősége volt megadva egy csomó lakásnál…

Ezzel párhuzamosan jelentettük a bűncselekmény esetét a kínai magyar konzulátusnak, a budapesti magyar követségnek, a kinti városi, tartományi és országos turisztikai hivatalnak, és szinte minden illetékes szervnek, aki csak eszünkbe jutott. Közöttük akadtak, akik tényleg segíteni szerettek volna, és persze olyanok is, akik annyira nem.

Felismerve helyzetünk kilátástalanságát, nekiláttunk azonnal új szállás után vadászni, amit ezúton jelentünk: sikeresen megtaláltunk (persze nyugtával dicsérjük a napot). Az előző helyre elutalt foglalót pedig elkönyveltük tanulópénzként, és fizethetjük emellett a kétszer annyiba kerülő szállásdíjat.

Annyi azért elmesélnénk, hogy az elmúlt években jópár országban megfordultunk, de eddig soha, sehol nem akartak minket meglopni.

Aki 2006-ban járt velünk a svédországi Eb-n, egészen biztosan a mai napig is élénken őrzi emlékeiben a stockholmi Monánál eltöltött kalandos napokat: az 500 km-es út (Göteborg-Stockholm) megtétele után a wc-t a „NE HÚZD LE!” – felirattal, majd ezt véletlenül elfelejtve, a következményeit a tusolóban felbugyogva. Vagy épp a kb. tizenöt éves mikrohullámú sütőt, ami ránézésre sosem volt kitakarítva. Esetleg a mosógépet, benne a jó ideje ott büdösödő rongyokkal, vagy a szuterénban a fejünk fölött, velünk egy légtérben zajongó melegvizes fűtőcsöveket, amikről természetesen az azbeszt-borítás sem hiányozhatott. Jaj, de jól is esett akkor az a kis itthonról vitt szilvapálinka! ;)

Ez az egy különös élmény mellett sem volt viszont soha, senki, aki a turista mivoltunk tehetetlenségét kihasználva, azzal visszaélve meg akart volna minket károsítani, és ellopni a pénzünket.

Ennek ellenére próbálunk minden idegszálunkkal arra koncentrálni, hogy ez egy egyedi eset, és kint, Kínában sem lesz több ilyen negatív tapasztalatunk, és csak jó dolgokról számolhatunk be a továbbiakban!

A lányoknak a tegnap a házigazdák felett aratott győzelem után a csütörtöki, németek elleni felkészülési meccsre is hasonló sikereket kívánunk! Ha a tervek szerint megy az utazás, elképzelhető, hogy a péntek délutáni edzésről már helyszíni jelentéssel szolgálhatunk a handball.hu hasábjain!

4 megjegyzés:

  1. Szép jóreggelt (jó napot?) kívánok a stábnak a ködös Budapestről !
    Remélhetőleg már biztos szállásotokon pihentétek ki a hosszú repülőutat.
    Jó munkát, jó egészséget kívánok Mindnyájatoknak.
    Vigyázzatok magatokra és egymásra !
    Üdv.:
    ZB

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok, remélem minden rendben veletek! Várjuk a híreket, különösen a kígyópáleszről;)

    VálaszTörlés
  3. Már a helyszínen vagytok:D De jó:)
    Sok sok szép élményt kívánok:)

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok Fiúk, Lányok!
    Köszönjük a nagyszerű útinaplót,
    Marika néni már nyomtatásban is kéri tőlem.
    Most már biztosan úgy vagytok vele: hatalmas veszteség lett volna kihagyni ezt az utat.
    Tovább jó munkát, élménydús napokat kívánunk innen, az esős-párás Budapestről.
    Marika néni és ZB.

    VálaszTörlés

A handball.hu friss hírei